hír

Ingyen nézhető 90 magyar film

Itt az alkalom pótolni a hazai filmklasszikusokat! Rengeteg néznivalóval, összesen 90 magyar alkotás, köztük irodalmi adaptációk, történelmi filmek,…

tovább

hír

Elhalasztják a cannes-i fesztivált

A járvány miatt már számos filmes eseményt és forgatást lemondtak, illetve elhalasztottak, most pedig a tavasz – sokak szerint az év – legfontosabb…

tovább

hír

Háromszáz dokumentumfilmet ingyenesen elérhetővé tett az IDFA

A világ legnagyobb dokumentumfilm-fesztiválja, az 1988-ban alapított IDFA is hozzájárul ahhoz, hogy minél tartalmasabban tölthessük el a következő…

tovább

hír

Felkerült a netre az utóbbi évek legmerészebb magyar rajzfilmsorozata

Régóta vártuk, most végre mindenki számára elérhetővé vált a Candide kalandjai! A tizenhárom részes, felnőtteknek szóló sorozat ráadásul eredeti…

tovább

hír

A Filmintézet a bajba került hazai filmgyártás segítségére siet

A járványhelyzet miatt jelentős a visszaesés a filmiparban, több nemzetközi produkció elhalasztotta, illetve lemondta a hazai forgatásokat.…

tovább

hír

Megjelent a márciusi Filmvilág

A Filmvilág legújabb számában megemlékeznek Richly Zsolt animációs rendezőről, interjú olvasható Káel Csabával és Az első áruló című maffiafilm…

tovább

hír

Kossuth-díjat kapott Dörner György, Káel Csaba és Szombathy Gyula

Áder János köztársasági elnök idén is adományozott kitüntetéseket március 15-én, de a koronavírus miatt a jutalmazottak csak később vehetik át a…

tovább

hír

Magyar sci-fi készül közösségi támogatással

Egyedi látványvilágú magyar sci-fi megvalósítására indult közösségi támogatási kampány. A jövőbeli Kelet-Európában játszódó krimi főszereplői…

tovább

hír

Ingyenesen nézhető magyar filmek a forradalom emlékére

A Nemzeti Filmintézet nyolc filmet tesz szabadon hozzáférhetővé az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából. Az ingyenesen,…

tovább

hír

Gigor Attila animációs filmterve Franciaországban mutatkozott be

Két magyar filmterv, Gigor Attila Szabó Magda nyomán készülő animációja és a Puppetworks stúdió poszt-apokaliptikus sci-fije is részt vett a…

tovább
 
hirdetés

Csendes barát

Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.

Enyedi Ildikó azokat is képes megszólítani, akik nem beszélnek a szobanövényeikhez

A magyar filmkritikusok fődíját Enyedi Ildikó filmje kapta

Egy fa a Csendes barát egyik főszereplője, mégis erősen nyitott a mozikban

a teljes dosszié

Magyar menyegző

Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak a Magyar menyegző filmjének főhősei. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmje a nemzetközi bemutatók után január 22-én érkezett a magyar mozikba.

Káel Csaba: Háklis vagyok rá, hogy ne törekedjen semmi a zene elé

Szerelem, néptánc, lagzi és egy kis seftelés Erdélyben

Csíkszeredában indult a Magyar menyegző székelyföldi körútja

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Úgy érzem magam, mint egy amputált végtag.

Noon / Brilliantlove

Oszd meg! Az összes idézet