hír

Elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem virtuális stúdiója

Elkészült az a virtuális stúdió a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amellyel, Sepsi Enikő, az egyetem rektora szerint, Európában ritkaságnak…

tovább

hír

Bemutatták a Most vagy soha! című filmet

Az alkotók jelenlétében mutatták be szerda este Budapesten a március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló Most vagy soha! című történelmi…

tovább

hír

Elhunyt Gát György

Hetvenhét éves korában meghalt Gát György rendező, producer. Legismertebb munkái a Linda, az Angyalbőrben és a Família Kft.

tovább

hír

Elek Judit retrospektívet tartanak Párizsban

Március 13-17. között 11. alkalommal rendezik meg Párizsban a La Cinémathèque française archívfilm-fesztiválját, a nagy presztízsű eseménynek két…

tovább

hír

35 éves a Helyi Televíziók Országos Egyesülete

A helyi televíziózás 40 éve indult el hazánkban, és az egyesülési törvény 1989-es megjelenését követően azonnal összefogtak az akkori települési…

tovább

hír

Érkezik az első ELTE Szemle

Május 1. és 3. között első alkalommal kerül megrendezésre az ELTE Szemle, amelyen célzottan az ELTE Filmtanszék hallgatói által készített filmek…

tovább

hír

Árni Hongkongba utazik

Március végén 48. alkalommal veszi kezdetét a Hongkongi Nemzetközi Filmfesztivál, amely Young Cinema (World) programjában versenyez Vermes Dorka…

tovább

hír

Kiválasztották az Inkubátor Program 9.0 döntőseit

A 9. Inkubátor Program keretében kilenc fiatal alkotó fejlesztheti első egész estés filmtervét a Filmintézet támogatásával az ősszel megrendezendő…

tovább

hír

Filmrendezők klubja a forradalmak bűvöletében

A forradalom előestéjén, március 14-én forradalmi hangulat költözik a Kino Café Art Mozi falai közé. A Filmrendezők klubja soron következő alkalmán…

tovább

hír

Közönségdíjat kapott az Átjáróház Portugáliában

A szombat este véget ért 44. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztivál külön programot szentelt a hazai alkotóknak és műsorra tűzte a közelmúlt…

tovább

Lefkovicsék gyászolnak

Breier Ádám első nagyjátékfilmje egyszerre nevetett és ríkat meg, miközben egy sokak számára ismeretlen világba kalauzol el. Ha csak egy kellemes vasárnap délutáni családi dramedy lenne, akkor is szeretnénk, de a Lefkovicsék gyászolnak ennél sokkal többet ad és fontos űrt tölt be a magyar filmek között.

Filmhu podcast #87: Szabó Kimmel Tamás

Filmhu podcast #86: Breier Ádám

Három pasi és a nagy córesz – végre láthatóvá válik a 21. századi magyar zsidó sors

a teljes dosszié

Rendezőnők a magyar filmtörténetben

Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.

Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő

Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők

Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
hirdetés
 
Nyeld le. Vagy köpd ki.

(a film utolsó mondata) / Papírrepülők

Oszd meg! Az összes idézet