hír

A Köntörfalak nyerte a közönségszavazást

Az internetes közönségszavazás alapján a Filmhu díját a Gauss Informatika felajánlásából Köntörfalak című filmjéért Dyga Zsombor kapja. A díjat, egy…

tovább

hír

Hova lehet innen még továbbmenni

Harmadikként a kísérleti- és kisjátékfilmes zsűri is megtartotta több, mint két órán át tartó értékelését, melyen a zsűri a jelenlévő  alkotók…

tovább

hír

Cigányok és filmes megjelenésük a 41. Szemlén

A tavalyi fórum után idén másodszorra is megrendezték a Cigányok ideje elnevezésű szakmai programot, melynek célja a mindenkori szemle mezőnyébe…

tovább

hír

Általános tendencia az igényesség

Ma délután megtartotta hagyományos értékelő fórumát a tudományos-ismeretterjesztő filmes zsűri. Az érintett alkotók – egy kivételtől eltekintve –…

tovább

hír

Jancsó, Hajdu a Berlinálén

Február 14 és 17 között harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Cinema Total, mely a Berlinale keretein belül igyekszik elősegíteni a magyar…

tovább

hír

Bemutatkozott az MMKA új kuratóriuma

A Magyar Filmművész Szövetség szakmai fórumán az MMKA új kuratóriumának tagjai számoltak be terveikről, elképzeléseikről, majd a Magyar Producerek…

tovább

hír

Szavazz a legjobb filmre!

Tart a közönségszavazás, szavazz az általad legjobbnak tartott filmre! A szavazás ingyenes, de csak az sms-ben kapott azonosító kóddal használható.…

tovább

hír

A Metropolis folyóirat lapbemutató beszélgetése

A Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat Magyar filmkánon című összeállításának bemutatóját szombat délután tartották a 41. Magyar…

tovább

hír

Pénzszűkében az MTFA

A Magyar Történelmi Film Közalapítvány a 41. Magyar Filmszemle ötödik napján tartott sajtótájékoztatót az alapítvány aktuális helyzetéről. Kósa…

tovább

hír

Támad a Prizma

Szombat délután bemutatkozott a 41. Magyar Filmszemlén a 2009-ben létrejött Prizma filmművészeti folyóirat. A szerkesztők beszámoltak a lap…

tovább
 
hirdetés

Cannes 2026

A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.

Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni

Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül

Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Mások repcsivel mennének. De maga ravasz, mert így viheti a tévét meg a többi cuccot.

Fel!

Oszd meg! Az összes idézet