hír
Örömteli hír, hogy összesen közel 15 ezren voltak kíváncsiak a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton programjaira. Minden este megtelt Budapesten a…
tovább
hír
Lengyel történelmi filmsorozat indul a Lengyel Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös szervezésében. Kilenc nagyszabású alkotáson keresztül…
tovább
hír
Az amúgy is már zsúfolt szeptemberben egy újabb magyar film, az Engedetlen száll versenybe a nézőkért. Az Engedetlen című független produkció egy 18…
tovább
hír
Az Oscar-díjra nevező bizottság döntése értelmében Magyarországot a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Nemes Jeles László Napszállta című…
tovább
hír
Bánovits Ottó a svéd filmakadémiára készített diplomafilmje, a Dark Chamber is bekerült a szeptember elején megtartott Telluride filmfesztivál…
tovább
hír
Az emberi lét körfogását mutatja be animációs formában Klingl Béla új kisfilmje, a reMake. A KGB Stúdió berkeiben készült kisfilm csütörtök délelőtt…
tovább
hír
Ismét összeállt a nyerő csapat, Deák Kristóf és Szamosi Zsófia, vagyis az Oscar-díjas Mindenki rendezője és főszereplője egy történelmi drámán…
tovább
hír
Nemes Jeles László Napszállta című alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije Velencében. A…
tovább
hír
Az idei évben Hildebrand István, hazánk filmművészetének egyik legjelentősebb operatőre kapja a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál…
tovább
hír
Az immár színesben megjelenő Filmvilág szeptemberi számában a Napszállta rendezőjével, Nemes Jeles Lászlóval és Traub Viktória animációs rendezővel…
továbbFriss
Az Urániában mutatkoznak be a METU diplomafilmjei
Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében
Pénteken kezdődik a Friss Kakas Animációs Filmnapok
Legendás filmesekről nevezték el a Nemzeti Filmintézet négy új fóti stúdióját
Kedvenc cikkeink, a legjobb magyar filmek és alakítások 2025-ből. Így láttuk mi az évet.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A magyar katonák az afgán káoszban is rendet vágnak
Dyga Zsombor: Szívem szerint életem végéig némafilmeket csinálnék
Mészáros Blanka: A játékunkkal képesek vagyunk gyógyítani a közönséget
a teljes dosszié
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.
Nemes Jeles arról mesél, milyen egy diktatúra közepén, apátlanul
Nemes Jeles László: A saját eredetem foglalkoztatott
Kemény Ildikó: Nagyon szeretem az ambíciót
a teljes dosszié
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
Megvannak a 10. Inkubátor Pitch Fórum nyertesei
Inkubátor 10 – Budavári Balázs: Alvó Emberek
Inkubátor 10 – Kotsis Gergely: Kill Boat
a teljes dosszié- Múzeumba, táncházba, West-balkánba, mozi előtt, könyvtárba, buszon.
- Akkor ne csajozzál bazmeg.
- Nem is fogok.