hír
Az idén népes delegáció képviseli a magyar filmet a Cannes-i filmfesztiválon, ahol többek közt bemutatkozik az Egon és Dönci című animáció is. Az…
továbbhír
Kedd délelőtt elkezdődött Tihanyban a Média Hungary konferencia. A tizenkettedik alkalommal megrendezett médiatalálkozó fő témája a digitalizáció. A…
továbbhír
Az idén augusztus 17. és 25. között sorra kerülő Szarajevói Filmfesztiválon rendezik meg első alkalommal a Sarajevo Talent Campust. Az augusztus…
továbbhír
A Madárszabadító, felhő, szél című film versenyben van a Szöulban május 17-23.-ig megrendezésre kerülő 4th Green Film Festival -on. Szaladják…
továbbhír
Koltai Lajos rendezőként futhat be karriert Hollywoodban, a Sorstalanság (2005) és az Evening (Este) után két film megrendezésére írt alá szerződést…
továbbhír
Lelkesen és elismerően fogadták a My Blueberry Nights-ot Cannes-ban. A közönségre-rajongókra számító, szórakoztató, zenés szerelmi történet és road…
továbbhír
Először Grunwalsky Ferenc egy interjúban összegzi a magyar film helyzetét, és beszél az új stratégiáról. Majd a brit horror és annak szociológiai…
továbbhír
Korábbi cikkünkben megkérdeztük a Mediawave, az Alba Regia, a Titanic és a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál szervezőit, hogy állnak az…
továbbhír
Az Analog Artists Filmakadémia nyári, filmes alkotótábort szervez, elsősorban 18 év feletti fiataloknak a tatai Öreg-tónál. Az oktatók névsorában…
továbbhír
A romániai Sibiu-ban július 3-8. között megrendezésre kerülő aniMOTION Európai Animációs Fesztivál szervezői meghosszabbították a filmek leadási…
továbbFriss
Mineralógus nyerte a Filmtettfeszt fődíját
A Véletlenül írtam egy könyvet Amszterdamban és Tallinnban kezdi fesztiválkörútját
Chilton Flóra és Tóth Luca animációs terve is nyert a Cinemira pitch fórumán
Varjúhullás és kődobálás a Platon Karataev új klipjében
Angelina Jolie a Zeneakadémián és az Operaházban is énekelni próbál
A Január 2-vel rajtol a 8. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a hazai poroszos oktatási rendszer hétköznapi kudarcain keresztül mutat rá azokra a beidegződésekre és komplexusokra, amik össztársadalmi szinten is nehezítik az életünket.
Ha a szolidaritás tantárgy lenne, biztosan megbuknánk belőle
Minél boldogabb országban élsz, annál kevésbé érted ezt a filmet
Filmhu podcast #98: Szimler Bálint és Osváth Gábor
a teljes dossziéAz Egy nap rendezőjének második nagyjátékfilmje a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Biennale College – Cinema szekcióban mutatkozott be. Szilágyi Zsófia filmje egy válásból fakadó költözés történetét mutatja be.
Szilágyi Zsófia költözős filmjét is díjazták a 20. CineFesten
Csoda, ha a rendező és a producer még szóba áll egymással Velencében
Elváltnak lenni sokkal jobb, mint nem - Megjött Szilágyi Zsófia új filmjének előzetese
a teljes dossziéVizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.
Kardos Sándor nyári egyeteme: Kontár-hű ábrázolás
Kardos Sándor nyári egyeteme: A Szaturnusz gyűrűje
Kardos Sándor nyári egyeteme: Az emberiség kimeríthetetlen tartalékai - Első rész
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dosszié