hír

Katapult forgatókönyves tréning

Az első hazai központú, de nemzetközi tanárokkal működő forgatókönyv fejlesztő tréning már második alkalommal nyújt lehetőséget a résztvevőknek…

tovább

hír

Együtt nézik meg a Kivégzés-t

Az ÉS egy múltheti, március 5-i számában megjelent írás szerint Bodor Ádám a filmhu egyik cikkére hivatkozva azzal vádolta a…

tovább

hír

Elhunyt Halász Péter

Március 9-én New York-ban meghalt Halász Péter. Utolsó napjait lánya, Galush Brooklyn-i lakásában töltötte. Családja körében érte a halál. A…

tovább

hír

A Para nyerte a Hartley-Merrillt

A rejtélyt és a humort díjazta a zsűri: Csurgó Csaba és Fazakas Péter munkája, a Para lett az idei Hartley-Merill Nemzetközi Forgatókönyvírói…

tovább

hír

Elkezdődött a Szabadság, Szerelem forgatása

A Szőnyi úti BVSC-birodalom egy hétre Melbourne-né változott. Vasárnap megkezdődött Andy Vajna filmje, a Szabadság, Szerelem …

tovább

hír

Kamera Hungária április elején

Ma nyilvánosságra került, hogy a nevezett 437 pályamű közül melyik 78-at válogatta be a zsűri a hatodik Kamera Hungária Televíziós…

tovább

hír

Európai tévés találkozó Budapesten

Az előző két év nagy sikere után idén két alkalommal is megrendezik a European Television Dialogue elnevezésű konferenciát. A nyugati és keleti…

tovább

hír

Arcok a nyolckerből

A VIII. kerület-témát feldolgozó játékfilmek, a Nyócker!, a Rap, revü, Rómeó  és a Szőke kóla mellett a Nimfas Film évek óta…

tovább

hír

FILM.DOK román-magyar feszt

A bukaresti Magyar Kulturális Intézet, a Hargita megyei Kulturális Központ és Csíkszereda közös szervezésében május 22-28. között immár…

tovább

hír

Tamperétől Tiburonig

Tampere, Koppenhága, Szófia, Mar del Plata, Tiburon és Brüsszel: Magyarországról érkező kisfilmekből és nagyfilmekből sem lesz hiány a nagyvilág…

tovább
 
hirdetés

Cannes 2026

A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.

Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni

Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül

Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
A demokráciát nem lehet titokban csinálni.

Fényes szelek

Oszd meg! Az összes idézet