hír

Csődben A londoni férfi?

A másfél éve húzódó Tarr Béla filmterv, A londoni férfi forgatásának leállításával kapcsolatban március 11-én az MMK Kuratóriuma a lent olvasható…

tovább

hír

Bántalmazták Tarr Béla asszisztenseit

Két héttel a Londoni férfi forgatásának megkezdése után „Béla iránt érzett lelkiismeret furdalással, nyugtalan szívvel, vert seregként” volt…

tovább

hír

Tarr nyílt levele Grunwalskyhoz

Magyar Mozgókép Közalapítvány KuratóriumaGrunwalsky Ferenc elnök úr részéreTisztelt Elnök Úr, Tisztelt Kuratórium!Mint ahogyan azt mindannyian…

tovább

hír

Fantasztikus Filmek Brüsszelben

A Fantasztikus Filmek Nemzetközi Fesztiválját Brüsszelben immár 23. alkalommal rendezik meg. A március 11-től 26-ig tartó mustra színes kínálatot…

tovább

hír

Korzika egyre több filmest vonz

Sikeres első évet tudhat maga mögött a Korzikán tavaly létrehozott helyi alapítvány, mely 1,5 millió euróval támogatja a szigeten zajló filmgyártást…

tovább

hír

Ezüst Kairók magyar kisfilmeknek

Két zsűri is díjazta Macskássy Kati alkotásait a 15. Kairói Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál csütörtöki záróünnepségén az egyiptomi főváros…

tovább

hír

Befejezték Az igazi Mikulást

Szinte pontosan két hónappal azután, hogy megkezdődött Az igazi Mikulás című legújabb Gárdos Péter film felvétele, a színészek, a rendező és a…

tovább

hír

Cleveland, Brüsszel, Tiburon és Moszkva

A Clevelandi Filmfesztivál közép-európai filmeknek szentelt versenyprogramjában két magyar mozit láthat az amerikai a közönség. Ohio állam első…

tovább

hír

Passió: marad a véres valóság

Helyesbítés: március 4-i hírünkkel ellentétben, a Passió eredeti, vágatlan verziója kerül újra a magyar mozikba március 24-én, a filmet forgalmazó…

tovább

hír

Nagy filmélet Dániában

Ole Christian Madsen Nordkraft (Angels In fast Motion) című filmjével, mely 3 nap alatt 36 ezer nézőt vonzott a mozikba, a dán filmek 2005-ös hazai…

tovább
 
hirdetés

Cannes 2026

A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.

Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni

Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül

Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata

Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”

a teljes dosszié
 
hirdetés
 

- Ismeri a KRESZT, asszonyom?
- Há' mit érdekel engem ez a KRESZ?

Dögkeselyű

Oszd meg! Az összes idézet