Kapcsolódó anyagok
Cseh Annamária után Görög Zita is főszerepet vállalt egy hazai egészestésben. A tavalytól Analog Artists néven, kibővített tevékenységi körrel működő egykori forgatókönyvíró iskola filmjét a Kistestvér alkotója, Lengyel Andor rendezi. A romantikus vígjáték rekordidőnek számító három hónap alatt készül majd el. Az alkotók olyan elfoglaltak, hogy a filmről a produkció sajtóügyeit intéző Press Stage munkatársa, Hidasi Judit nyilatkozott.
Még több magazin
magazin
Személyes hangvétel és bevállalós kísérletezés jellemezte az ELTE Szemle Best Of vetítését. Május 1-3 között több, mint hatvan ELTE-s rövidfilm volt…
továbbmagazin
A Valami Amerika-trilógia és a Kincsem rendezője eddigi népszerű nagyjátékfilmjeihez képest jóval kisebb költségvetésbél készíti következő…
továbbFriss
Ismét lesz Magyar Filmszemle Budapesten
Élénkülnek a magyar-kínai filmes kapcsolatok
Hat év szünet után folytatódik a Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia
Kern András nyomozásával indul a Magyar Mozgókép Fesztivál
Dokumentumfilm készült a modern kori szolgaságról
A food stylisttól a VR-szobáig – szakmai programok a Friss Húson
Breier Ádám első nagyjátékfilmje egyszerre nevetett és ríkat meg, miközben egy sokak számára ismeretlen világba kalauzol el. Ha csak egy kellemes vasárnap délutáni családi dramedy lenne, akkor is szeretnénk, de a Lefkovicsék gyászolnak ennél sokkal többet ad és fontos űrt tölt be a magyar filmek között.
Filmhu podcast #87: Szabó Kimmel Tamás
Filmhu podcast #86: Breier Ádám
Három pasi és a nagy córesz – végre láthatóvá válik a 21. századi magyar zsidó sors
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dosszié