Címke: „duna televízió”

Találatok száma: 12

hír

A fekete bojtár a Duna televízióban

Móricz Zsigmond Barbárok című novellája és Sinka István Fekete bojtár vallomásai című önéletrajzi regénye szolgál alapjául Vitézy László új…

tovább

hír

Januárban jön a Csak színház és más semmi!

Január 10-én debütál az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója, a Csak színház és más semmi. Az új magyar sorozatot hat héten át, vasárnap…

tovább

hír

Tévésorozat szerzőt keres!

Az utóbbi évek egyik legfontosabb kezdeményezése fűződik Bodzsár István nevéhez és az Unio Filmhez, illetve a Magyar Televízióhoz. Ők hívták életre…

tovább

hír

Dunaversitas filmszakmai továbbképzés

A Dunaversitas Egyesület immár kilencedik alkalommal indítja el egy éves mozgókép szerkesztő-rendezői-operatőri mesterkurzusát. A 2009/2010-es tanév…

tovább

hír

Holland filmek a Kinoban és a Duna Tévén, forog a film a Cozma-gyilkosságról

Április 24. és 27. között a Kinoban rendezik meg a Holland Filmhétvégét, majd májusban és júniusban a Duna Tévén lesznek láthatóak holland…

tovább

magazin

Dialëktus: szakmai programok

A Dialëktus Európai Antropológia és Dokumentumfilm-Fesztiválon a filmvetítések mellett szakmai programokon is részt vehettek az érdeklődők. Az első…

tovább

hír

Nem szappanopera a Duna TV-n

Egyre több fórumon olvasható, miszerint a Duna Televízió saját sorozatot indítana, amely egy, a határokon átnyúló, helyi problémákat vizsgáló,…

tovább

magazin

Dialektus a tévében

Az április 20. és 24. között az Uránia Filmszínházban második alkalommal megrendezett Dialëktus Fesztiválról készített összefoglaló lesz látható a…

tovább

magazin

Böszörményi Géza-sorozat

A június másodikán nyolcvanadik születésnapját ünneplő Böszörményi Gézát sorozattal köszönti a Duna Televízió. A válogatásban a rendező életművének…

tovább

magazin

Utazás a napba

Törökország két különböző vidékéről származó férfi - a nyugatról jött Mehmet és a keletről érkezett Berzan, mindketten alacsonyrendű polgárok -…

tovább
 
hirdetés

Inkubátor 11

November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.

Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni

Inkubátor 11 – Kölcsey Levente: A Hiány (újra)Teremtése

Inkubátor 11 – Márton Dorottya: Babaházban

a teljes dosszié

Az örökség

Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.

Néha az öregezős csaló hozza össze a családot

Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén

Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember

a teljes dosszié

BIFF 2026

Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.

Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk

Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF

Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót

a teljes dosszié

Filmreform

Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.

November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője

"Reálisan hosszútávfutásra kell készüljünk" – interjú Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztossal

"Most ezzel tudom a szakmát legjobban szolgálni" – dr. Ugrin Juliannát nevezték ki a Filmintézet ideiglenes igazgatósági elnökének

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Nyugi, nem kell rögtön a plafonon lenni, nem vagy te csillár!

Túl jó nő a csajom

Oszd meg! Az összes idézet