Címke: „Kövesi Zsombor”

Találatok száma: 7

magazin

Szerelem, néptánc, lagzi és egy kis seftelés Erdélyben

Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak Káel Csaba filmjének főhősei. A Magyar…

tovább

hír

A magyar néptánc és népzene hatásáról forgat filmet Káel Csaba

A Magyar menyegző című zenés-táncos film forgatása március 29-én kezdődött és május végéig tart. Az alkotók elmondása szerint a magyar identitást…

tovább

magazin

Szívszorító a szélsőjobbos unoka és a transz nagyszülő utolsó tánca

Indulattal és érzékeny pillanatokkal teli kavalkád Nagy Borús Levente legújabb, az HBO Maxon elérhető rövidfilmje, a Diszfória középpontjában egy…

tovább

hír

Beleznai Márk filmje Oscar-kvalifikáló fesztiválon versenyez

Beválogatták a Leuveni Nemzetközi Rövidfilmfesztivál programjába Beleznai Márk Kakukkfióka című filmjét, ezzel pedig egy lépéssel közelebb került az…

tovább

magazin

Kövesi Zsombor: Felfokozott állapotban vadabb dolgok jönnek elő belőlem

Az Együtt kezdtük osztályának legemlékezetesebb tagjaként egy csettintéssel képes volt lekapcsolni a Parlament világítását, személyes drámáját pedig…

tovább

magazin

Tízéves feszültségek oldódnak fel a Balatonfelvidéken

Mozikban Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje, melyben tíz év után újra találkozik a gimis banda egyikük esküvőjén, ahol feltörnek az emlékek…

tovább

hír

Egy díler és az öccse kapcsolatáról forgatott Beleznai Márk

Beleznai Márk a legnagyobb kánikulában forgatta le új kisfilmjét, amelyben egy elidegenedett testvérpár próbál meg egy fedél alatt boldogulni. A…

tovább
 
hirdetés

Cannes 2026

A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között. A versenyprogramban új alkotással jelentkezik Nemes Jeles László, két diákfilm is szerepel az idei cannes-i La Cinef versenyprogramjába, amelyek producere Gálosi Dóra, és Kreif Zsuzsanna pedig pszichedelikus animációval érkezik a Kritikusok Hete programjába. A fesztiválról idén is élőben tudósítunk, a hivatalos versenyprogramból és a mellékszekciók filmjeiből válogatunk.

Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t

Kreif Zsuzsanna: Lemerülök, és addig ások ott, amíg fel nem hozok egy filmet

Almodovár szerzői válsága, Thomas Mann road tripje és Nemes Jeles ellenállója

a teljes dosszié

Filmreform2026

„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.

Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”

Bemutatta javaslatát az új filmfinanszírozási rendszerről a Filmreform 2026

Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás

a teljes dosszié

Tyúk

Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.

Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni

A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai

Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra

a teljes dosszié

Itt érzem magam otthon

Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.

Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban

Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller

Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
Ide figyelj, egy nő ne legyen okos. Legalábbis az én közelemben.

Álmodozások kora

Oszd meg! Az összes idézet