Ma kezdődik a százéves indai filmgyártást ünneplő fesztivál Budapesten: az Indiai Kulturális Központban és a Puskin moziban összesen tíz filmet vetítenek február 7. és 16. között.
A fesztivál nyitónapján a Puskin moziban Ketan Mehta filmrendező 1986-os Csípős igazság (Mirch Masala) című drámája látható, amely szokatlan nyíltsággal beszél a nők totális kiszolgáltatottságáról és alárendeltségéről. A programban szerepel többek között a klasszikusnak számító és a nyugati nézők körében is sikerrel játszott Lángnyelvek (Sholay) című 1975-ös alkotás. A film két pitiáner bűnözőről, Dzséjről és Virúról szól, akik egy falut és annak környékét próbálják megvédeni a banditáktól.
Műsorra tűzik az indiai filmtörténet egyik legnagyobb kasszasikerét, Rádzsumar Hiráni rendező 3 félnótás (3 Idiots) című, 2009-ben készült vígjátékát is. Február 9-én a Puskin moziban lesz látható A sztori (Kahaani) című 2012-es thriller, amely öt Filmfare-elismerést nyert el. Szudzsoj Ghos alkotása a hindi filmipar Oscar-díját a legjobb színésznő, a legjobb rendezés és a legjobb operatőr kategóriájában is megkapta. A film érdekessége, hogy megkérdőjelezi az indiai nő hagyományos képét; egy olyan asszonyt mutat be, aki sikerrel manőverezik a férfiorientált indiai társadalomban.

(Ezerízű szerelem, forrás: IMDb)
A legújabb nemzetközi sikerfilmet, az Ezerízű szerelem (The Lunchbox) című romantikus vígjátékot február 16-án, a fesztivál zárónapján vetítik az Indiai Kulturális Központban.
A filmfesztivál ideje alatt a Puskin Moziban 100 éves az indiai film címmel kiállítás látható, amely időrendben mutatja be az indai filmgyártás legfontosabb állomásait, legkiemelkedőbb alkotóit és filmcsillagait.
Még több magazin
magazin
Hat év kihagyás után újra mozifilmben láthatjuk Matthew McConaughey-t. Hatalmas hollywoodi blockbuster helyett azonban egy olyan kis költségvetésű…
tovább
magazin
Bővelkedik magyar filmes premierekben az előttünk álló ősz és tél, szinte minden héten látható lesz új hazai alkotás a mozikban. A következő hónapok…
továbbFriss
Bemutatták Horvát Lili legújabb filmjét Velencében
Elkészült Herendi Gábor új családi vígjátékának előzetese
Sopsits Árpád retrospektív lesz az Art+ moziban
Már lehet nevezni a 22. Pannonfíling Mozgóképes Találkozóra
Vácz Péter lesz az Etiuda&Anima animációs versenyének zsűritagja
Közel ezer gyerek térítésmentesen láthatja a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnyét
Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié