De minden nehézség megéri, mert néha olyan fantasztikus dolgok jönnek szembe, mint Joachim Trier, a Szerzők, az Oslo, augusztus és a Thelma rendezőjének új filmje. A norvég alkotó 2015-ben, a Hétköznapi titkainkkal szerepelt utoljára a cannes-i versenyben, ott nemzetközi világsztárok álltak össze neki egy traumatizált családdá, de most hazai színészekkel tért vissza az Arany Pálmáért. A világ legrosszabb emberében egy lány húszas éveinek végét követi, 12 fejezetbe szedve.
Julie (Renate Reinsve egyenes úton a legjobb színésznőnek járó díjért) keményen hajt az orvosi egyetemen, sebésznek készül, de idővel rájön, hogy inkább pszichológus akar lenni. Átjelentkezik, de az se tart sokáig, mert hirtelen a fotózás kezdi érdekelni, végül egy könyvesboltban köt ki. Julie okos és talpraesett, de semmiben sem tud megkapaszkodni, egyre csak arra vár, hogy elinduljon az élete. Pár alkalmi kapcsolat után egy idősebb képregényrajzoló (Anders Danielsen Lie, a Szerzők és az Oslo, augusztus főszereplője) oldalán megtalálja a boldogságot, de a második fejezet csak ezután következik.
Joachim Trier: A világ legrosszabb embere
Felnövéstörténetet, romantikus drámát, megrekedt, válságban lévő fiatal felnőttekről szóló filmet ezerszer láttunk már, de Trier egészen friss szellemben nyúl ezekhez a túlhasznált műfajokhoz, és ez sokban köszönhető állandó írótársa, Eskil Vogt munkájának (aki rendezőként egy másik filmet is jegyez a fesztiválon). Julie imádnivaló, őszinte és rengeteget hibázik. Kétségbeesve figyeli, ahogy a “legszebb évei” elsuhannak mellette, anélkül, hogy bármit lerakott volna az asztalra, vagy legalább szült volna 2-3 gyereket, ahogy nagyanyái, dédanyái, ükanyái tették 30 éves koruk előtt. Ahogy a karrierjében elakad, úgy a kapcsolatában kialakuló ürességet is egy kósza éjszakai flörttel (Herbert Nordrum) próbálja betölteni.
Trier filmje tele van élettel: Julie-t egy játékos, korai Woody Allent idéző montázsban mutatja be, aztán a következő fejezetekre lelassul, hogy kibontsa a válságát, a megragadt állapotot, a két férfi között való örlődést, végül az utolsó pár fejezetben, egy drámai csavarral minden a helyére kerül. “A világ legrosszabb embere” valójában egyáltalán nem rossz ember, csak sokunkhoz hasonlóan folyamatosan mások elvárásainak akar megfelelni, ahelyett, hogy hagyna magának időt kitalálni, hogy mit is akar valójában. Az ő problémái a mi problémáink is, kortól és nemtől függetlenül.
Juho Kuosmanen: Compartment Nr. 6
Mielőtt felkel a nap Murmanszkban
Juho Kuosmanen Compartment Nr. 6 (magyarul Hatos számú fülkére lehetne fordítani) című filmjében is egy válságba került fiatal lányt követünk, csak most a 90-es évek közepén, egy Oroszországot átszelő vonaton. A finn rendező pár évvel ezelőtt már hozott magával Cannes-ba egy fantasztikus filmet: az Olli Mäki életének legboldogabb napja egy pehelysúlyú bokszoló bajnoki döntőjének és szerelmének igaz története, ami 2016-ban elnyerte az Un Certain Regard szekció fődíját. Nem mellesleg az utóbbi évek egyik legjobb filmje, amit mindenkinek receptre kéne felírni egy kis boldogságért. Magasra volt téve a léc, de Kuosmanen megint megcsinálta: a Compartment Nr. 6. legalább olyan szép, vicces és emberi, mint az Olli Mäki volt.
A finn Laura (Seidi Haarla) archeológiát tanul Moszkvában, és közben összeszűri a levet a lehengerlő tanárnőjével, akivel közös vonatutat terveznek a 2000 km-re, északon fekvő Murmanszkba, barlangrajzokat nézegetni. Az útnak végül egyedül vág neki, csak a hálókocsin kell egy részeges orosz fiúval (Yuriy Borisov) osztozkodnia. A két napos zakatolás nem zökkenőmentes, de miközben átszelik a fél országot, a magányos fiatalok különleges szövetséget kötnek egymással, és a maguk módján átértékelik az egész életüket.
Mintha a Mielőtt felkel a nap történetének vodkagőzös verzióját néznénk egy koszos ex-szovjet vonaton, aminek nem a festői Bécs, hanem egy fagyos bányaváros a végállomása. Rég nem láttunk olyan fogcsikorgatóan hideg filmet, mint a Compartment Nr. 6, de nem csak az időjárást érezzük a bőrünkön – a ruhák szúrósak, a kabin kényelmetlen, a táskák súlya alatt Laurával együtt mi is összeomlunk. A szimbolikus vonatút egyre messzebb és messzebb viszi a lányt a rajongása tárgyától, míg végül fogalma sem lesz arról, hogy ki ő és mit keres itt. Barlangrajzok helyett ezen a jeges úton keresztül ismeri meg az igazi Oroszországot, autentikus, vodkával és uborkával felszerelt útitársa oldalán.
Fiam, a robot
Az Un Certain Regard szekcióban mutatták be a dél-koreai származású, amerikai filmrendező, Kogonada szerzői sci-fijét, ami humanoid robotok és emberek viszonyára építkezik. Columbus című első nagyjátékfilmjében az építészet szolgált háttéréül két magányos ember történetének, az After Yangben pedig a mesterséges intelligencia van a rendező segítségére.
A teaárus Jake (Colin Farell), felesége, Kyra (Jodie Turner-Smith), a Kínából örökbefogadott kislányuk, Mika, és a kínaira tervezett “techno-sapien” Yang (Justin H. Min) a távoli jövőben egy családot alkotnak. Yanget azért vették magukhoz, hogy a kínai kultúráról tanítsa a kislányt, és bátorítsa a nemzeti identitásának felfedezésére. A robot a család negyedik tagja, így mindenkit lesújt, amikor egyik reggel semmire sem reagál. A szervízben nem találnak hibát, csak mélyen a processzorából bukkan elő egy titkosított dobozka.
Kogonada: After Yang
Yang lehetséges elvesztése felborítja a családi dinamikát. A szülők munkája mellett a robot vált Mika elsőszámú nevelőjévé, nagy testvérévé, nem lehet csak úgy eldobni és venni helyette egy másikat. Jake és Kyra kénytelenek az egész életüket átértékelni, a hirtelen támadt űr felébreszti bennük a szülői bűntudatot, megkérdőjelezi a lányuk életében betöltött szerepüket, a Yang iránti érzéseiket, és arra is ráébrednek, hogy ők mit jelentettek a robot számára.
Olyan filmek, mint az Ex-Machina, az A.I. – Mesterséges értelem, és most az After Yang, a mesterséges intelligencián keresztül az emberi lélek legmélyéig hatolnak. Mi különbözteti meg az embertől a gépet, ami tökéletesen imitál érzéseket, figyelmesebb és mélyebb empátiával rendelkezik a legtöbbünknél? Yang memóriája, mint az emberé, szelektál. Mik azok az emlékfoszlányok, amikhez a legjobban ragaszkodunk, és miket kell idővel elengedni? Kogonada meditatív nyugalommal tekint a jövőnkre, ahol a gépek nem akarnak bántani, sőt arra lettek kifejlesztve, hogy megértsenek minket.
A fesztivál következő napjai a magyarokról szólnak: vasárnap este tartották Mundruczó Kornél Evolúciójának premierjét, hétfő este Mészáros Márta tér vissza Cannes-ba a Napló gyermekeimnek felújított változatával, Enyedi Ildikó versenyfilmje, A feleségem története bemutatóját szerda este esedékes, és a napokban Rudolf Olivér is megérkezik Fonica M-120 című diplomafilmjével.
A filmeket a 74. cannes-i filmfesztiválon láttuk, beszámolónk hamarosan folytatódik!