„A Fúvógépház épülete két fő tömegből áll, amelyek az épület revitalizációja során is megmaradtak, csak a csarnoképület rész északi bővítményét kellett lebontani az omló, rendkívül rossz állaga miatt. Az épület déli, keleti, északi homlokzatán alkalmazott hagyományos, az épület eredeti állapotát visszaállító épület- és homlokzat rehabilitációhoz a Ny-i oldalon megjelenő „green-box” kitüremkedő dobozai járulnak hozzá újdonságként, mintegy cégérként kirajzolva az épület homlokzatára a belekerülő új funkciót. A nyugati homlokzat szinte az eredeti állapotban megmaradt, itt a zöld doboz kitüremkedései az elfalazott nyílások változó méretűek és alakúak” – mondta el Lovas Lajos, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) főigazgatója.

A meglévő épület látszótégla és vakolat-felületei az eredeti kialakításnak megfelelően kerültek felújításra. A belső terekben is a natúr anyagok (tégla, beton) megjelenése a domináns, kivéve a funkciót kapott helyiségek, mint például az iroda, stúdió, vizesblokkok, interaktív megállók. A tetők jelenleg is meglévő szellőzőit felújították, s a szükséges füstelvezetés részeivé váltak. Az épület acélszerkezetű nyílászárói is megmaradtak. A beltérben lévő vasbeton tartószerkezeti váz (az egykori „trafókat” befogadó falpillérekkel együtt) és a közöttük lévő födémmezők a legnagyobb részben megmaradtak eredeti formában.

„Az eredeti stílusban helyreállított épület és a benne lévő interaktív kiállítás több intenzív élménnyel fogja megajándékozni a látogatóit, ráadásul szórakoztatva vonja be az alkotás folyamatába az újrajátszott filmszerepek segítségével az érdeklődőket és a kor legújabb, legmodernebb technikáját vonultatja fel. A látogatók ugyanis a magyar, lengyel, cseh és szlovák filmtörténeti művekkel nem csak nézőként ismerkedhetnek meg, hanem akár szereplőként is. A látogatók közreműködésével felvett jelenetet a vizitáció végén digitális formában megkapják a vendégek. A Fúvógépház megújulása az évtizedes tetszhalálból izgalmas élményt ígér” -- jelentette ki Lovas Lajos a MaNDA főigazgatója.

A projekt az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A támogatás összege 927,4 millió forint.

 

(Forrás: MaNDA)