A kiállítás hivatalos megnyitója egy nappal előzte meg a Szemle rajtját: az Urániában hétfőn megtartott, alig félórás rendezvényen először Hutlassa Tamás – a kiállítás ötletgazdája és kurátora – mondott rövid köszöntőt, majd átadta a szót Lelkes László tervezőgrafikusnak, aki a filmplakátok sajátos (és nem túl fényes) helyzetével kapcsolatban vetett fel néhány dilemmát. A szakmai zsűriben helyet kapó grafikus szerint a filmplakát műfaja nehéz helyzetben van, a hazai termésről így inkább csak mint problémáról lehet beszélni. „Ez a kiállítás többek között arra is alkalmat ad, hogy ráirányítsa a figyelmet erre a problémára.” – mondta Lelkes László.
A plakátok mai megítélésében Lelkes szerint szerepet játszik az elmúlt rendszer öröksége: a szocializmusban a plakátok olyan kommunikációs felületet jelentettek az alkotók számára, melynek segítségével nemcsak a filmről mondhatták el a véleményüket. „A világ azonban megváltozott, és kérdés, vajon elvárás lehet-e egy mai plakáttal szemben, hogy a gyakorlati funkcióján túl valamilyen mélyebb tartalmat is megjelenítsen?” Dilemmaként vetette fel azt is, hogy hogyan egyeztethetők össze a szakmai szempontok a megrendelőével, illetve, hogy milyen mértékben tekinthető múlandó, reklámfunkciót betöltő termékként, vagy éppen gyűjthető, maradandó értéket képviselő kultusztárgyként?
„Egy filmplakát attól lesz nagyszerű, ha képes élményként megjeleníteni az alkotó, a megrendelő és a nézők elképzeléseit is. (…) A film tartalmának illusztrálására helyett arra kellene törekednie, hogy újrateremtse a film gondolatvilágát a grafika eszközeivel.” „A legfontosabb cél azonban mégiscsak az, hogy a néző ne maradjon közömbös.” Lelkes szerint az idén összegyűjtött plakátok közül többségben vannak azok, melyek nem teljesítik ezt az alapvető célt. „Persze nehéz annyiféle ember közös nevezőjét megtalálni, de nem lehetetlen.” „A jó plakát olyan, mint egy hagyma, amiről mindenki azt a réteget hámozza le, amire a legfogékonyabb.” – fogalmazott Lelkes László.
A megnyitó után Hutlassa Tamással beszélgettünk, aki elmondta, a plakátok színvonalát tekintve nem lát nagy változást az elmúlt évekhez képest. „Minden alkalommal van egy-két érdekesebb, reménykeltő alkotás, de az alapvető irány nem változik. Továbbra is megmaradt az a szemlélet, mely szerint ne szakadjunk el a jól bevált kliséktől: tegyünk a plakátokra fejeket, amik majd szépen eladják a filmet”.
A kiállított filmplakátok közül a közönség és a szakmai zsűri is kiválaszthatja az általa legjobbnak vélt alkotást. Lelkes László mellett Petrányi Viktória producer, Molnár Gyula, Zsótér László és Csordás Zoltán tervezőgrafikus művészek lesznek a kiállítás hivatalos ítészei. A zsűri tavaly – a plakátok gyenge színvonalára hivatkozva – senkinek sem osztott díjat, és Hutlassa szerint nem zárható ki, hogy idén is hasonló döntést hoznak. „Nem gondolom, hogy mindenáron díjat kell osztani. Amennyiben nem találunk olyan munkát, ami példaértékű, akkor a végső döntést a közönségre bízzuk.”
Arra a kérdésre, hogy vajon van-e olyan külföldi minta, amit jó szívvel ajánlana a magyar alkotók figyelmébe, Hutlassa elmondta, hogy éppen a külföldi példa meghonosítása alakította ki a jelenlegi helyzetet. A főleg angolszász minták követése azért válhatott problematikussá, mert nem vették figyelembe a piaci háttér különbségét. „Amerikában a plakátokon megjelenő sztárok önmagukban is képesek eladni egy filmet. A mi sztárjaink úgy tűnik, nem jelentenek akkora vonzerőt, hogy a plakátra tett arcuk ugyanilyen hatással legyen a film nézettségére”. Követendő példaként emelte ki az egykori csehszlovák és lengyel filmek plakátjait, melyek egyszerre tudtak értéket felmutatni, ugyanakkor be tudták tölteni a filmeladásra vonatkozó praktikus funkciót is. Nem feltétlenül kell azonban külföldre mennünk némi inspirációért: „Magyarországon a 60-as, 70-es és talán még a 80-as évek elején is számos olyan plakáttal találkozhattunk, melyeket neves képzőművészek készítettek. Ezek általában több alkotó munkái közül pályázat útján kerültek kiválasztásra, így a legjobbakból a legeslegjobb valósulhatott csak meg” – mondta Hutlassa.
Nem könnyű egyértelmű választ adni arra, hogy kinek a felelőssége a jelenlegi helyzet, már csak azért sem, mert a megrendelőként fellépő forgalmazó sem mindig egyedül dönt: sokszor a rendező, vagy a producer is igyekszik érvényesíteni a saját akaratát. „Ettől eltekintve azt lehet látni, hogy amikor a forgalmazó plakátot rendel, nem fordít különösebb figyelmet annak igényességére. Sokat idézett mondás, hogy semmi sem igazolja azt a feltételezést, hogy egy minőségi filmplakáttal hirdetett filmet többen néznének meg. Erre az a válaszom, hogy egy színvonalas plakát elkészítése nem jelenti azt, hogy kevesebben nézik meg a filmet.”
Lelkes László szerint „a jó filmplakát kézen fogja a leendő nézőt, és a készítő képi világán keresztül vezeti őt be a nézőtérre, ahol már a filmalkotó világa várja”. „Ha ez megtörténik, akkor egy olyan érték teremtődik, ami mellett nem lehet elmenni.” Hogy az idén kiállított 24 filmplakát mellett vajon el lehet-e menni, arról mindenki a saját szemével is meggyőződhet február 2-tól 8-ig az Urániában.
