Péntek este tartották a Venice International Film Critics’ Week díjátadóját, ahol Fabricius Gábor személyesen vehette át a válogatás leginnovatívabb művét illető trófeát (Verona Film Club Award) első játékfilm-rendezéséért. A filmkritikusok velencei válogatásában korábban olyan, ma már legendás rendezők debütáltak, mint Kevin Reynolds, Olivier Assayas, Mike Leigh, Bryan Singer, Harmony Korine, Peter Mullan, Abdellatif Kechiche vagy az Oscar-jelölt Bruce Weber és az Oscar-díjas Kenneth Lonergan.

Óriási megtiszteltetés számomra a Nemzetközi Kritikusok díja Velencében. A díjat azoknak a tehetségeknek ajánlom, akikről a film szól, akiket tönkretett egy olyan kor, amelyben nem volt jövőjük. Elüldözték, elhallgattatták, vagy megvásárolták őket a szocializmus évtizedeiben – nélkülük üresebb és szürkébb lett a világ. Mi innen a jövőből ezzel a disztópikus filmmel emlékezünk rájuk, miközben azokat sem felejtjük el, akik eltörölték Frankot” – nyilatkozta Fabricius Gábor rendező.

Fuchs Benjámin

A film 1983-ban játszódik, a vasfüggöny mögött. Frank, egy underground zenekar frontembere nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe. Pszichiátriára kerül, ahol a rendszer az ellenségeit titokban próbálja elhallgattatni. Súlyos trip veszi kezdetét, amely egy társadalom sorsdöntő dilemmáira keresi a választ.

Az Eltörölni Frankot főszerepét a Filo művésznéven ismert Fuchs Benjámin, a magyar underground zene egyik legígéretesebb tehetsége, játssza. A filmben fontos szerepet kapott a már több nemzetközi elismeréssel díjazott, fiatal erdélyi színésznő, Blénesi Kincső és a Junior Prima díjas Waskovics Andrea is.

Az Eltörölni Frankot a Nemzeti Filmintézet támogatásával az Otherside Stories gyártotta. A film a magyarországi mozikban 2021. október 7-től látható, a Mozinet Kft. forgalmazásában.

címlapkép: Blénesi Kincső, Fabricius Gábor és Fuchs Benjámin Velencében (fotó: Otherside Stories)