Világsztárokkal forgat Koltai Lajos

A KultúrPart értesülései szerint olyan világsztárok, mint Helen Hunt és Jeremy Irons fogadták el Koltai Lajos rendező felkérését. Az Oscar-díjas színészek azonnal rákaptak az egyelőre csak munkacímmel rendelkező, Harcosok újrateremtése című film főszerepeire. Az igaz történet az orvosoknak és annak a 650 katonának a harcáról szól, akiket nem hagytak meghalni, és akiket „kísérleti nyulak klubja” néven operáltak meg, hogy visszatérhessenek az életbe.




Meghívást kapott a Made in Hungaria musicalfilm Karlovy Varyba

Idén Fonyó Gergely filmjét is beválogatták a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál méltán közkedvelt Variety Critics’ Choise szekciójába. A Budapest Film által forgalmazott ,eddig 214 ezer nézőszámmal büszkélkedő magyar film kilenc (többek között angol, spanyol, svéd, cseh) ígéretes alkotással együtt lesz látható a július 3-án kezdődő „A” kategóriás nemzetközi filmfesztiválon.




40 film a szocializmusról

Mit tudtunk meg a rendszerváltás óta eltelt 20 év alatt a szocialista Magyarországról? 1989 óta több száz dokumentumfilm készült a Rákosi-Kádár korszak történeteiről. Az OSA Archívum ezek közül 40 kihagyhatatlan művet újrajátszik, egy ötnapos maratoni vetítéssorozaton – tudatta a Filmtett. 2009. május 25. és 29. között 55 órában újra láthatóak lesznek a létező/ismeretlen Magyar Népköztársaság hétköznapjai. A Gyömrői gyilkosságoktól a Dunagate-ig, 40 felejthetetlen film a 40 megrázó évről.