Mint ismeretes, az ORTT panaszbizottsága nyilatkozatban marasztalta el az RTL KLUB „Házon kívül” című műsorát, amely Kudlik Júliával készített interjút sugárzott április 7-én. Az indoklás szerint a kérdező riporter arra építette fel műsorát, hogy megtudakolja, Kudlik Júlia miként jutott el a Fidesz-MPSZ programjainak műsorvezetői pozíciójába. „A kérdések tendenciája túlnőtt a természetes riporteri kiváncsiságon. A riporter félreérthetetlenül arra volt kiváncsi, partnere miképpen viszonyul a Fidesz elnökéhez és magához az ellenzéki párthoz” - áll a nyiltakozatban, amely szerint a riporter megsértette a médiatörvény tárgyszerűségre és pártatlanságra vonatkozó alapelveit.

A Magyar RTL Televízió Rt. az ORTT elnökéhez írott levelében példátlannak minősítette az indoklást, amely „teljes szubjektív alapokra helyezkedve, újságírói etikai kérdéseket boncolgatva, politikai ízlésvilágot tükrözve tette megállapításait.” Nehezményezi a válaszlevél azt is, hogy a panaszbizottság szerint nem helyes, hogy valakit politikai hovatartozásáról kérdeztek egy politikai magazin műsorban. „Ez már önmagában is ellentmondó, és gyakorlatilag a cenzúra alkalmazása felé hajló álláspont.”

A műsorral kapcsolatban maga a riportalany sem a felvétel alatt, sem az adás után nem tett panaszt.