A rendező, Sönke Wortmann lépésről lépésre eleveníti fel a focisták diadalát, nemzeti hősöknek kijáró pátosszal, olykor transzcendens magasságokba emelve őket. Kissé könnyfacsaró lett apa és fia egymásra találása az Alpok hófedte hegycsúcsain, a felhők felett, miközben a berni döntő zajlik. A sportfilmek sablonjai, a gólok, az átszellemült arcok, az aggódó, később extázisban kitörő szurkolók bemutatása olcsó, ámde hatásos fogásoknak bizonyulnak. A moziban helyet foglaló nagyszámú német gyerek lelkesen távozott, a bálványteremtés célba ért. A körítésnek felszolgált mese viszont túlságosan szimpla és kiagyalt. Matthias és apja kibékülése, identitásuk megtalálása és párhuzamba állítása a döntőbeli sikerrel ugyancsak régi közhelye a sporttörténeteknek. Keveset tudunk meg a háború utáni híres gazdasági csoda emberi sorsokat formáló hatásáról is, pedig követendő mintának itt lenne Fassbindertől a Maria Braun házassága, amelynek a végén a címszereplő felrobban házában, mialatt a rádió szüntelenül harsogja, hogy Németország világbajnok.

Az angolok szerint a labdarúgást huszonkét játékos játssza, és a végén mindig a németek nyernek. Úgy tűnik, a filmművészet nem ismeri ezt a mondást, itt ők is veszíthetnek.