Szerinte ugyanis csak a vígjátékok képesek felvenni a versenyt a hollywoodi filmek egyeduralmával, ez az egyetlen olyan hazai műfaj, ami az eddigi eredmények alapján visszahódíthatja a magyar közönséget a mozikba. A rendező elutasította az ötlettelenség vádját, és nem érti, miért bántják sokan a szerinte teljesen legitim magyar közönségfilmet.

Az eredetiség nem hiányzik
Egy bolond százat csinál (1942)
A producer, Kabay Barna a korábbi filmek magas (háromszázezres) nézőszáma alapján bizakodó, de kiderült, egyúttal azt is szeretné, hogy ezek a filmek ne csak Magyarországon legyenek sikeresek, hanem külföldön is, ezért idén először egyszerre öt országban tartanak majd mozibemutatót.

A színészek csak röviden beszéltek szerepeikről. A főszerepet játszó Gáspár Sándor például kihívásnak tartja Latabár után ezt a kettős szerepet, amivel tudja, hogy nem lesz könnyű feladat megbirkóznia, Oroszlán Szonja szerepe érdekességét meglepetésnek szánja, ezért egyelőre csak annyit árult el, hogy egy kitartott plázacicát játszik majd a filmben, Szabó Győző örül, mert végre Gáspár Sándorral dolgozhat, Gesztesi Károly pedig elmesélte a véletlen egybeesést, miszerint szerepét a régi filmben rokona, Mály Gergő játszotta. 

A film operatőre, Sas Tamás elmondta, hogy nem követik majd a ’30-as évekbeli magyar filmek színházias képi világát, éppen ezért nem a lenyűgöző képek komponálását, hanem a korszerű látványvilág megteremtését tartja feladatának.

A Nincs kettő négy nélkül egyszerű, de zseniális vígjátéki dramaturgiájára épülő Egy bolond százat csinál premiervetítését 2006 októberére tervezik.