A széria első három darabja, amely a Shaolin templom harcos papjainak legendája címet kapta igaz történeten alapszik. A XVI. században 30, a küzdelemben jártas szerzetes indul veszedelmes kalózok nyomába. A forgatás 2006-ban kezdődik.
Televíziók és filmstúdiók számtalan félrevezető harcművészeti feldolgozása után a templom most teljesen irányítása alá vonta a forgatókönyvek készítését, és a vallás emberei fogják megrajzolni mind a vásznon látható buddhizmust, mind a kung fu mögött rejlő spirituális elemet.
A sorozat először 2008-ban hoz majd bevételt, amikor a tervek szerint annak első darabja a mozikba kerül. A spirituális rivalizálás anyagi hátterét a Shaolin Culture Broadcast Company állja majd, amely a templomi biznisz egyik leányvállalta.
Shaolin templom, a kung fu és a kínai
buddhizmus őrzője |
Másfélezeréves tradíció ellenére a Shaolin templom Kína forradalmi, fogyasztói jellegű átalakulásának egyik legfontosabb bástyájának számít. 1997-ben a szent hely indított elsőként weboldalt a kontinensnyi országban.
Miközben szerzetesek utaznak a világban, hogy terjesszék a harcművészetet, addig a templom maga szintén átalakul, rajzfilmsorozat és videójáték formájában is életre kelt már. A változás jegyei abban is tetten érhetők, hogy a shaolin papok a XVI. századi, kalózok elleni küzdelmet feldolgozó történetüket tavaly levédették.