A 2014-ben készült felvételek végigkísérik a zenekar munkáját és mindennapjait, bemutatva az időszak minden fontos történését a tavaszi európai turnétól a nyári lemezen és klipfelvételeken át a nagykoncertekig, utazásokon, laza és feszült pillanatokon keresztül az évet záró eseményekig - közölte a menedzsment. A stáb Debrecentől Koppenhágáig kísérte a zenekart, ott volt minden fontos eseménynél. A stáb mintegy 120 órányi nyersanyagot rögzített, ebből állt össze a 105 perces film.

„A végeredmény egy igazi mocskos rockfilm, amibe a felvételeket hol kamerával, hol GoPróval, hol telefonnal készítettük. Azt akartuk megmutatni, mennyire sűrű egy sikeres magyar rockzenekar élete, a koncerteken kívül milyen rengeteg feladatuk van, ahol helyt kell állniuk. A legkülönbözőbb élethelyzetekben látjuk őket: szponzortárgyalás, klipforgatás, próba, dedikálás, vízilabdameccs, sajtótájékoztató, lemezfelvétel, utazás, sportolás, tiszai házibuli. De legtöbbször természetes környezetükben, koncertek előtt és után" - mondta Lévai Balázs rendező.

A DVD május 13-án jelenik meg, és a MOL töltőállomásokon lesz kapható. A film mellett extraként szerepel a lemezen az Alföldi gyerek című új dal klipje, és annak werkfilmje. A Tankcsapdában Lukács László énekel és basszusgitározik, Sidlovics Gábor gitározik, Fejes Tamás dobol. A zenekar 1989-ben alakult Debrecenben, eddig tizenöt albumot készített. Az együttes huszadik születésnapján, 2009-ben a Sziget fesztivál „mínusz egyedik" napján több mint 35 ezer ember előtt adott koncertet. Legfontosabb lemezeik: A legjobb méreg (1992), Jönnek a férgek (1994), Az ember tervez (1995), Ha zajt akartok! (1999), Agyarország (2001), Élni vagy égni (2003), Rockmafia Debrecen (2012), Urai vagyunk a helyzetnek (2014).

Forrás: MTI

Fotó: Tankcsapda facebook