A tű foka

Amatőrfilm szemle 2005.

A történet:

Jézus egyszer kijelentette: széles az út, amely a romlásba vezet. Aztán Jeruzsálembe menet  találkozott egy gazdag ember, aki boldog akart lenni. Megkérdezte az Urat, hogy mit tegyen  ezért az elérhető boldogságért. „Oszd szét mindened a szegényeknek és kövess engem!”  Emberünk nem ilyesféle válaszra számított. Jézus szomorúan nézett a távolodó alak után,  majd az ott tébláboló tanítványainak megjegyezte: könnyebb egy tevének átmennie a tű  fokán, mint a gazdag embernek a mennyországba jutnia.

Az eredeti történet (Lk 18,18-30) egy „előkelő”, „nagyon gazdag” emberről, egy kérdésről,  és egy tevéről szól. Mi a tű foka – szimbólum, metafora, egy jeruzsálemi kapu neve vagy  egyszerűen egy olyan kép, amit szemlélve elbizonytalanodunk? Ha könnyebb a tevének  átjutnia a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába, akkor szembetaláljuk  magunkat saját gazdagságainkkal. Nem lehetetlen Isten országába a gazdagnak bejutnia,  hanem nehezebb. Ez a filmszemle ennek a nehézségnek a tudatosítására tesz kísérletet azzal, hogy számba veszi szegénységeinket, megosztja gazdagságainkat.

A tű foka tehát határhelyzet; első pillantásra kegyetlenül szűk teret felkínáló ajánlat –  de ha közelébe merészkedünk, a feltáruló képek új, végtelen távlatokat nyithatnak meg.

Pályázati feltételek:

- a pályázatra elsősorban amatőr alkotók vagy alkotóközösségek jelentkezhetnek, korhatár    megkötése nélkül, legfeljebb 2 pályaművel

- az egyes művek hossza nem haladhatja meg a 16 percet (!)

- a kész munkákat 1db VHS kazettán (előzsűri) és 1 db vetítési kópián (DV, S-VHS) kell  beküldeni (DVD, Video CD formátumokat, a technikai problémák miatt, idén nem fogadunk el)

- a beadott példányokon (mind a hordozón, mind a borítón) szerepelnie kell a rendező  nevének és a film címének

- Az elmúlt évhez hasonlóan, idén is, szívesen látják művészeti egyetemeken tanuló  hallgatók filmjeit is, akiket a zsűri külön kategóriában értékel majd.

Nevezési díj: 2 000 Ft, melyet nem térítenek vissza.

 A nevezési lap csak a nevezési díj befizetését igazoló csekkszelvény másolatával együtt  érvényes!

Nevezés, filmleadási határidő: 2005. október 17.

Késve érkezett nevezéseket a többi nevezőre, illetve az előzsűrire való tekintettel nem  áll módunkban elfogadni.

A versenyprogramban nem szereplő filmeket információs vetítésen mutatják be.
Az Akadémia hordozót nem ad vissza, kivéve a versenyprogramban nem szereplő alkotások  vetítési kópiáit, amelyeket a filmszemlét követően 1 hónapig őriz meg.

A beküldött filmeket szakmai zsűri bírálja el. A művek az alkotók és a zsűri jelenlétében,  nyilvános vetítésen kerülnek bemutatásra. Az előzsűri által a versenyprogramba be nem  választott filmeket információs vetítésen mutatjuk be. A zsűri három kategóriában  (kisjátékfilm, kísérletifilm, dokumentumfilm) ad ki díjakat (I., II., III.), illetve különdíjakat is.


A filmszemle ideje: 2005. november 4-5.
Helye: Uránia Nemzeti Filmszínház

A zsűri tagjai: Dér András rendező, Gelencsér Gábor filmesztéta, Gyarmathy Lívia rendező,  Lázár Kovács Ákos esztéta, Mispál Attila rendező, Pálfi György rendező

Díjak: több mint 1.000 000 Ft értékben

A szemle után a szervezők értékelő szakmai napokat tartanak, amin a filmkészítők és a zsűri tagjai vesznek részt. Itt lehetőség nyílik a mélyebb szakmai konzultációra, eszmecserére.

További információ:szemle@faludiakademia.hu

Tel.: 411-0825, Fax: 327-4056
A nevezési lap letölthető a www.faludiakademia.hu honlapról.