A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon 2011-ben sikerrel szerepelt alkotás az augusztus végi agárdi Gödör Kemping összművészeti fesztivál programjában is bemutatkozik.

A Váci Fegyház és Börtönben a fogvatartottak részvételével évek óta működik a színház Rada Lilla külsős rendező irányítása alatt. A Vasfüggöny bemutatja, hogyan lehet elszigetelt, minden szempontból hátrányos körülmények között a művészet megváltó erejébe kapaszkodni, színházat csinálni ott, ahol élni is nehéz - fogalmaz a film készítőinek közleménye.



Nézd meg a Vasfüggöny előzetesét!


A Váci Fegyház és Börtön elítéltjei Slawomir Mrozek Mulatság című drámáját próbálják. Az abszurd darab a kitaszítottság és a valahová tartozás, a vegetáció és a tartalmas élet, a jó és a rossz, a bűnhöz vezető okok kérdéskörét járja körbe egy valósnak vélt mulatság és a három szereplő kétségei kapcsán.

A társulat hat tagja felváltva alakítja a három szerepet. A darab által felvetett kérdésekkel kapcsolatban a szereplők többek között a bűnről és a bűnhődésről, a kívülmaradásról, a gyökértelenségről, a virtusról, az ember közegének és körülményeinek személyiségére gyakorolt hatásáról beszélnek saját szerepükön keresztül, saját sorsukat is beleszőve mindebbe. A film fontos célkitűzése, hogy segítsen az elítéltekkel kapcsolatos sztereotípiák eloszlatásában, és
megmutassa a társadalomba való beilleszkedés nehézségeit számos elzárva töltött év után.

vasfuggony 500



A kétéves előkészítő munka után a filmet Halász Glória rendező, Reisinger Dávid operatőr és Weber Áron látványtervező hét hónapon át forgatta 2010 szeptemberétől 2011 februárjáig. Az egyszerre humoros és megrázó, illetve a rendhagyó helyzetnek is köszönhetően abszurd Vasfüggöny zenéjét Márkos Albert és G. Szabó Hunor szerezte. A film szereplői Rada Lilla börtönszínházi rendező és Dávid, Gyula, Józsi, Papa, Pici, Zoli, a Váci Fegyház és Börtön elítéltjei.