Kocsis Tibor októberben kezdte el "az egyedülálló Madarat tolláról című ismeretterjesztő sorozat" forgatását. „Ez a maga nemében komoly vállalkozás. Készültek már korábban is magyar természetfilmek, de 12 részben Magyarország madárvilágát még nem dolgozták fel”-  tájékoztatatta a filmhu-t a sorozat rendező-operatőre.

„Területek, tájegységek szerint mutatunk a közel 300 madárfajból mínél több reprezentáns fajt. Az élőhellyel együtt mutatjuk meg ezeket a védett madarakat” – mondta a rendező, majd hozzátette – Itthon eddig Varga Zs. Csaba készített a madarakról egy átfogóbb filmet.”

Kocsis Tibor elmondta, hogy a filmre eddig 14 millió forint van, de a film költségvetéséhez ennél jóval többre lenne szükség. Viszont már az is nagy dolog, hogy az ORTT  természetfilmet támogat, hiszen ez a magyar televíziók mostohagyereke.

3-4 fős stáb kíséri végig az egy éves forgatást, de az előmunkálatoknál biológus, madarász, természetvédelmi szakember, az utómunkálatoknál asszisztensek, zenei szerkesztő, vágó is kapcsolódik a filmkészítésbe, így összesen 30-nál is több ember munkájának végeredményét láthatjuk jövő szeptemberben, a Duna tv műsorán.

A sorozat szerkesztő műsorvezetője Szemadám György lesz, hiszen a Munkácsy - díjas festőművész műkedvelő ornitológus is egyben.