A Bence kalandjai Jobbágy Bence szólóprojektje, akusztikus dalok, versszerű dalszövegek találkozása. Az Anya, apa tavaly megjelent első lemezén, a Tengereken kapott helyet és bár a lemezről több dalhoz is készült videó, ez az első olyan dal, amihez klip is társul.

A videót Tóth Andris, Bence egyik barátja készítette, aki teljesen szabadkezet kapott a forgatáshoz: „A dal képi világaként egy nosztalgikus utazást képzeltem, leginkább konkrét szereplők és dramaturgia nélkül. A családi kirándulások hajnali indulását másodosztályon, a citromos teát kólás-palackban a kifelé és befelé bámulás egyszerre megnyugtató és mély pillanatait kívántam filmre exponálni" - mondta el Andris, aki a nosztalgia jegyében Super 8 kamerát használt a felvételekhez.

Két filmtekercsre rögzítették hozzá a képeket, több hónapon keresztül, sokszor a Bence által mára otthonosan belakott balatoni tájon, illetve kirándulóhelyeken. Külön érdekessége a Bajdázói-tó partján rögzített ANYA, APA bevésés, amely teljesen véletlenül jött szembe Andrissal a forgatáskor, miközben felvételre érdemes apróságokat keresett.

A klip mindennemű digitális utómunkát nélkülöz, csak a filmszalag snittjeinek sorrendje lett a dal hangi történéseihez igazítva. Kifejezetten izgalmas volt hetekkel később látni a forgatott nyersanyagot, majd rácsodálkozni ahogy a dallal összekapaszkodva kontextust és nyomatékot kap egy-egy kép” – kommentálta a rendező. 

A Bence kalandjai Tengerek című albuma itt hallgatható meg. 

Forrás: A Bence kalandjai