MAGYAR MŰHELY

A „bátor film” tipikus terminusa az 1960-as évek publicisztikájának, rejtetten utal a látszólag egységes kultúrpolitika belső ellentétére, ortodoxok és reformerek küzdelmére. Aki a Kádár-kor sajtójában a bátorfilmes szófordulatot magyar filmre használja, az már „tudja a vonalat”. Tudja, hogy itt az ideje bátornak lenni, miközben mások – a gyávák vagy a gyávákat megfélemlítők – még nem.

Hirsch Tibor: Régi szép kritikus közhelyek (A 60-as évek „bátor filmjei”)  
Herczeg Zsófi: „Ha látnám a Földet kívülről” (Beszélgetés Bucsi Rékával)
Bartal Dóra: A cukormázon is túl (Beszélgetés Visky Ábellel)  
Szíjártó Imre: Vendégjátékok (Orosz színészek magyar filmben)  

A CSEND MESTEREI

Tatinál a szavaknak nincs jelentősége, nincsenek párbeszédek, humora a némafilmekéhez áll közel. mégis megújította a francia filmvígjátékot. Nem volt modernista, mint a nouvelle vague fiatal rendezői, de a „papa mozija” vicces beköpésekkel és grimaszokkal teli komédiáihoz képest a humor új hullámát hozta.

Gelencsér Gábor: Északi fény (Skandináv klasszikusok)  
Kránicz Bence: Ma is ropják valahol (120 éves A táncz)  
Ádám Péter: A humor új hulláma (Jacques Tati, a kívülálló)  

HOLLYWOODI HATÁRSÉRTŐK

John Huston (1906-1987) négy remekművel búcsúzott a filmtől és az élettől. A Csalhatatlan vér, A vulkán alatt, A Prizzik becsülete és a Holtak négy különböző – groteszk, tragikus, komikus és elégikus – hangnemben idézi meg egy-egy széteső közösség és tradíció végnapjait.

Greff András: Az ember, aki célra tartott (John Huston utolsó évtizede) 
Varró Attila: Ragadozók tora (Női bosszúfilm)

CSEH KORTÁRSAK

Gerencsér Péter
: Kimaxolt csehesség (Jan Svěrák)  
Varga Zoltán: Elveszett lelkek karneválja (Jan Balej: Éjszaka a városban)  

KÉPREGÉNYLEGENDÁK

Szedlák Ádám
: Utálja a világot, de ez kölcsönös (Warren Ellis: Transmetropolitan)  

FILM/ZENE

Pernecker Dávid
: Folytatni a képeket (Jonny Greenwood)  

FILM ÉS VIDEÓJÁTÉK

Nagy Eszter
: Konzolvilágok (A videójátékfilm)  

FESZTIVÁL

Pazár Sarolta
: Északi fények a nappaliban (Finn Filmnapok)  
Paulo-Varga Ákos: Traumaoldás és önkifejezés (BIDF)  
Murai András: Fájdalmak országa (Új izraeli filmek)  
Schreiber András: Nyelvében élnek tovább (Vadim Perelman: Perzsa nyelvleckék)  

KRITIKA

Roboz Gábor
: Józan számítás (Thomas Vinterberg: Még egy kört mindenkinek)  
Schubert Gusztáv: Az emlékezet démonai (Ács Dániel: A gyilkosok emlékműve)

Kedves Filmvilág-olvasók!

A koronavírus-járvány alatt senki sem marad Filmvilág nélkül.
Minden hónapban megjelenünk nyomtatásban.

Ha az önkéntes karanténból nem szívesen mennétek el az újságárusig, a Filmvilágot meg tudjátok
venni az interneten is.

A nyomtatott Filmvilág színes e-journal változata a dimag.hu honlapon megvásárolható és
kedvezményesen előfizethető. Egy szám ára a Dimagon csak 390 ft.

A címlapon: Emerald Fennell: Ígéretes fiatal nő (Carey Mulligan) – UIP Duna Film