Koltai Lajos 1946. április 2-án született Budapesten, gimnazista korában talált rá a filmezésre. 1970-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakát Illés György tanítványaként, vizsgafilmje az Agitátorok volt. Egyetem után a Mafilmben kezdett el dolgozni, dokumentumfilmeken dolgozott, három filmben a mestere segédoperatőre lett.

Az általa fényképezett filmek listája hosszú és gazdag: olyan munkákat köszönhetünk neki, mint a Jutalomutazás, a Déryné, hol van?, az Örökbefogadás, a Veri az ördög a feleségétA ménesgazda, a Megáll az idő, az Ajándék ez a nap, vagy az Oscar-díjas Mephisto. Szabó István legutóbbi filmjét, a Zárójelentést is ő fényképezte, ahogy az Édes Emma, drága Böbe, a Redl ezredes, a Hanussen, a Találkozás Vénusszal, a Szembesítés, Csodálatos Júlia, a Napfény íze és a Rokonok is közös munkájuk. Két filmen is együttdolgozott Giuseppe Tornatore-val: Az óceánjáró zongorista legendáját és a Malénát is ő fényképezte, ami egy Oscar-jelölést is hozott neki.

Koltai Lajos eddig két filmet jegyez rendezőként, a 2005-ös Sorstalanságot és a 2007-es Estét, és közel 15 évvel az Este után újabb filmterv kerül a neve mellé The Bone Records of Leningrad címmel. A filmről annyit lehet tudni, hogy valós eseményeken alapul, főhőse pedig egy fiatal mérnök, aki a saját és családja szabadságát teszi kockára azzal, hogy nyugati hanglemezeket másol és illegálisan árulja őket a Szovjetunióban. Koltai Lajos 2021 őszétől a mesterszakos filmrendező osztály vezetője lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.  

Egy rövid válogatás a fentebb említett filmekből:

Déryné, hol van? / r.: Maár Gyula (1975)


Örökbefogadás
 / r.: Mészáros Márta (1975)


Veri az ördög a feleségét
 
/ r.: András Ferenc (1977)


A ménesgazda
 / r.: Kovács András (1978)


Ajándék ez a nap
/ r.: Gothár Péter (1979)


Angi Vera 
/ r.: Gábor Pál (1979)


Megáll az idő
 / r.: Gothár Péter (1981)


Mephisto 
/ r.: Szabó István (1981)


Az óceánjáró zongorista legendája
 / r.: Giuseppe Tornatore (1998)


Maléna
/ r.: Giuseppe Tornatore (2000)

 

Címlapfotó: Koltai Lajos a Zárójelentés forgatásán