A 7. mozifilm 13 rövid meséből áll, a szereplők hangját ezúttal is Pogány Judit színművész adja, aki mintegy száz karaktert szólaltat meg egyedi hangon. A rajzfilm zenéjéért és hangzásvilágáért ismét Szabó Tibor zeneszerző és előadóművész felel. A film rendezőpárosa Fazakas Kinga és M. Tóth Géza-
A KEDD Animációs Stúdióban, Bartos Erika mesekönyvei alapján készült mesefilmek különlegessége, hogy egyszerű, szerethető történeteikkel, tiszta színvilágukkal és ikonikus karaktereikkel a legkisebbek számára is könnyen befogadhatóak. A sorozat epizódjai a barátság, az együttműködés, a segítőkészség és a kíváncsiság fontosságát hangsúlyozzák, miközben játékosan tanítanak és szórakoztatnak. A természet szeretete szintén kulcskérdés, a szerző legújabb, Ki kicsoda? című könyvéből a gyerekek a sorozat szereplőinek valóságos megfelelőit is megismerhetik.
A Bogyó és Babóca-rajzfilmsorozat televíziós nézettsége hazai viszonylatban kiemelkedő, a sorozat évadaiból eddig hat mozifilm készült, amelyek közül az első 2010-ben az év egyik legnézettebb magyar mozifilmje lett. A filmek a nemzetközi közönség körében is népszerűek: világszerte 120 országban, 12 nyelven elérhetőek. 2025 tavaszán egy extra produkció, az évszakokat bemutató Bogyó és Babóca immerzív vetítés is debütált a Veszprémi CODE-ban.
Osvay Anna, a KEDD Animációs Stúdió kereskedelmi vezetője elmondta: 2010-ben újdonságnak számított, hogy kifejezetten az óvodás korosztálynak kínáltak mozis tartalmat. Arra kérték a vetítőtermek üzemeltetőit, hogy az előadások alatt hagyják égve a lámpákat és a hangerőt is vegyék kisebbre. Kérték azt is, hogy délelőtt 11 órakor és délután 14 órakor tűzzék műsorra a filmet.
M. Tóth Géza, a KEDD Animációs Stúdió vezetője, a Bogyó és Babóca filmek társrendezője kiemelte: felnőtt egy olyan generáció, amelynek tagjai számára a születésük óta az életük természetes része ez a mesevilág.
Bartos Erika kiemelte, a Mesék a pöttyös házból az egyik kedvence, számos olyan témát körbejárt benne, amely minden óvodást érdekelhet: ilyen a kukásautó, a tűzoltó, a kéményseprő, a KRESZ táblák, az árnyjátékozás, vonatozás, bújócskázás. "Kifejezetten szerettem Döme meséjét is, melyben a krumplibogár szemüveges lesz, illetve a tükörről szóló epizódot: sokat dolgoztam rajta, hogy megfelelően rajzoljam le a tükörben tükör jelenséget" - mondta.
Az 1-4. évad és 1-4. mozifilm rendezője Antonin Krizsanics és M. Tóth Géza, az 5-7. évad és 5-7. mozifilm, valamint az előkészületben lévő 8. évad rendezője Fazakas Kinga és M. Tóth Géza. Mesemondó és a szereplők hangja Pogány Judit, a zeneszerző az Alma Együttes és Szabó Tibor.



