A luxemburgi CinEast filmfesztivál idei válogatásában 65 játékfilmet vonultatott fel a közép- és kelet-európai régió kiváló filmterméséből. A díjakról filmes szakemberekből álló nemzetközi zsűri döntött, Fliegauf Bence elnökségével. Magyar film ezúttal nyerte meg először az immár 11. alkalommal megrendezett CinEast nagydíját.

Szilágyi Zsófia a Filmalap Inkubátor Programjában készítette el Egy nap című filmjét egy háromgyerekes nő percekre beosztott idejéről. A film főhőse egy háromgyerekes anya, a cselekmény nagy része a hétköznapok rutinjára épül, a háttérben a házasság válsága húzódik. A dráma a „halasztásra ítélt pillanatokból” bontakozik ki. Szilágyi Zsófia forgatókönyvíró-rendező, Szamosi Zsófia főszereplő, Kenesei Edina és Pataki Ági producerek, az Egy nap női alkotócsapata arra vállalkozott, hogy bemutassa egy kisgyerekes anya percekre beosztott idejét.



Az Egy nap világpremierjét nagy siker övezte májusban a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hetén, ahol a magyar alkotás elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől (FIPRESCI) a legjobb elsőfilm díját. Szamosi Zsófit a kassai Art Filmfesztiválon a legjobb színésznőt illető Kék Angyal-díjjal tüntették ki, majd a szarajevói filmfesztiválon is a legjobb színésznő díjával jutalmazták.

Hat európai elsőfilmes, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása szerepel a legjobb elsőfilmeseket elismerő Európai Filmdíj jelöltjei között. Az Európai Filmakadémia (EFA) rangos elismerését minden évben egy fiatal rendező veheti át első nagyjátékfilmjéért. A jelölt filmek közül az EFA több mint 3500 fős tagsága választja ki decemberben a győztest.

A Filmalap a pályakezdő alkotókat segítő Inkubátor Program keretében az Egy nap gyártását 62 millió forinttal támogatta. Szilágyi Zsófia filmje a Partnersfilm produkciójában készült Kenesei Edina és Pataki Ági vezetésével, az operatőr Domokos Balázs, a vágó Szórád Máté volt.

Az Egy nap a hazai mozikban novemberben 8-tól lesz látható a Vertigo Média forgalmazásában.