Májusban tesztelték az új Tüskevárat

A Pizzás rendezője, Balogh György első pillantásra talán furcsának tűnő módon az urbánus nagyjátékfilmje után a Kis-Balaton lápi világa felé fordult, és hozzálátott a Tüskevár újbóli megfilmesítéséhez. Azonban mint egy korábbi filmhus interjúból kiderül, Balogh számára egyáltalán nem ismeretlen a természetközeli környezet - Csongrádon nőtt fel. Nagy tervét, Fekete István művének ismételt, mai viszonyokhoz adaptálását, nemvárt nehézségek kísérték. Korábban, 2005 nyarán leállt a forgatás, és úgy tűnt, nem lesz pénz a befejezéshez.

Balogh György rendező az ismerős lápi világban
Kovács Lajos és Nagy Marcell társaságában
A filmen ma sincs sok változás az idei februári állapotokhoz képest, viszont Balogh György szerint hamarosan megszülethet az MMK-val az a szerződés, amellyel a produkció 25 millió forint visszatérítendő támogatáshoz juthat. Így végre valóban befejeződhetnek a régóta húzódó hangutómunkálatok, és szerencsés esetben akár újabb vágóképek, például a táj szépségét bemutató légifelvételek is elkészülhetnek.

Májusban az alkotók Szegeden szerveztek egy tesztvetítést, és a 60 fős közönség véleménye alapján kisebb változtatások születtek. Például Csikasz, Matula bozontos puli kutyája immár hang, vagyis  belső monológ nélkül látható majd a vásznon.

Nem Cápa, Tüskevár!
Tutajos "vadászat" után
A rendező komoly eredménynek tekinti, hogy a film jelenlegi, nem teljesen kész formája ellenére teljes „moziélményt” biztosított a tesztvetítés résztvevőinek. „Összességében a nézők értékelése szerint az 1-estől 5-ösig adható osztályzatok alapján  a mozi 4-esre vizsgázott!”

A legnehezebb kérdés Balogh György számára, hogy mikor mondhatja ki végre: elkészült a Tüskevár! A rendező jelenlegi, legoptimistább meglátása szerint idén Karácsonykor már mozikban láthatja a közönség Tutajos kalandjait, ami azért is fontos lenne, mert így lehetőség nyílik arra, hogy a közönség még a Szemle előtt találkozhasson a filmmel.

Az alázat iskolája

Így a közönségfilmnek szánt mozit illető esetleges szakmai fanyalgással a remélt magas nézőszámot állíthatják majd szembe, véli Balogh. Másrészt a rendező tart attól is, hogy az 1967-es, Fejér Tamás rendezésében készült tévéfilmváltozat sokak számára olyannyira meghatározó, hogy a most készülő filmet eleve előítéletekkel közeledve értékelik.

Balogh György szerint a legkedvezőbb folytatás az lenne a film éltében, ha minél hamarabb hozzájutna a produkció a remélt 25 millióhoz, így el lehetne kezdeni az említett hang utómunkát. Továbbá kedvező időjárás esetén újabb vágóképeket készíthetnének, amelyekkel a film kezdő képei és így a Tüskevár egészének hangulatát nagyban meghatározó légifelvételeket vehetnének fel.

Ilyen képekért még felemelkednének
Fotó a Kis-Balatonról

Az immár negyedik éve tartó forgatás befejezése előtt arról kérdeztük a rendezőt, hogy milyen újabb filmtervekben gondolkodik. Balogh erről egyelőre, a Tüskevár teljes befejezésééig nem szeretne nyilatkozni, de azt elárulta, hogy több ötlet megvalósításán is gondolkodik, és mielőbb új filmet készítene.

„Számomra ez a hosszú alkotási folyamat az alázat iskoláját jelentette” - vélekedik a hosszúra nyúlt munkáról a rendező. Balogh György annyit azért elárult következő  filmtervéről, hogy hasonlóképpen nagy fordulatra készül, mint ami a Pizzás után a Tüskevárral következett.