Bakos Edit Szőts István-díjas filmterjesztési szakember a hétfői bemutatón hangsúlyozta, hogy a Kossuth-díjas filmrendező kötetének újrakiadása a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésre valósult meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani könyvbemutató méltó folytatása a három évvel ezelőtti, a rendező századik születésnapja alkalmából megvalósult centenáriumi programsorozatnak, amely "mintegy szellemi jóvátételként kívánta Szőts Istvánnak és életművének a jelentőségét tudatosítani a fiatalabb generációkban és megmutatni azt ő megillető helyét nemzeti kultúránkban".

 

A kötet kísérő tanulmányait ismertetve Bakos Edit elmondta: Kucsera Tamás, az MMA főtitkára a röpirat megállapításainak ismeretében a mai filmszakmai helyzet néhány jellemzőjére és Szőts István írásának aktualitására hívja fel a figyelmet. Pintér Judit filmkritikus bemutatja a rendező életútját, az Emberek a havason című filmnek az 1942-es velencei fesztiválon elért sikerét, az évtizedekkel későbbi olaszországi rehabilitálásának történetét, valamint ismerteti az olasz neorealisták és a rendező életútja párhuzamainak alakulását. Mindezek mellett felsorolja a rendező által vizionált filmszakmai szerkezet megvalósult elemeit: az 1959-ben megalakult Filmtudományi Intézet- és Filmarchívumot, valamint a Balázs Béla Stúdió létrejöttét. Kitért arra is, hogy Az eltávolodás a Röpirat tanításától című fejezetben a filmkritikus már a 2010 után bekövetkezett új, egycsatornás filmtámogatási rendszerről értekezik. Elmondta, hogy Sára Sándor filmrendező Röpirat és állásfoglalás című írásában az MMA Film-és Fotóművészeti Tagozatának a magyar filmművészettel és filmgyártással kapcsolatos, 2014-ben elfogadott álláspontját ismerteti.

 

Kucsera Tamás, az MMA főtitkára emlékeztetett arra, hogy Sára Sándor javaslatára három évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Digitális Archívum segítségével az Emberek a havason című filmet, két évvel ezelőtt az Ének a búzamezőkőn című film digitalizálást, digitális restaurálását kezdeményezte, finanszírozta, majd mutatta be az akadémia. Ugyancsak Sára Sándor és az akadémia fotótagozatának támogatásával és szoros együttműködésében valósult meg a rendező születésének századik évfordulója alkalmából 2012-ben rendezett centenáriumi eseménysorozat, konferenciákkal, kiállításokkal, előadásokkal, emléküléssel, díszbemutatókkal és kötetkiadásokkal. Felhívta a figyelmet arra, hogy megalapították a Szőts István-díjat is, amelyet az intézmény fotótagozata ítél oda minden évben filmes szakembereknek.

(Forrás: MTI)