Bármennyire is fiktív a Genezis története, az alapját sajnos valós események, a tíz évvel ezelőtt elkövetett romagyilkosságok adják. Mikor döntötted el, hogy nagyjátékfilmet építesz erre?

2009-ben készítettünk erről a borzalmas eseményről dokumentumfilmet a BBC-nél dolgozó Mészáros Antóniával. Azt már ott éreztem, hogy egyszer más formában is beszélni fogok erről, de akkor és ott még nem fogalmazódott meg bennem a hogyan. A dokumentumfilm elkészítésekor zavart, hogy amikor arról kérdezzük az áldozatokat, hogy mi is történt a támadás éjszakáján, azzal újabb sebeket tépünk fel. Éreztem, hogy ez nem én vagyok, én inkább szerettem volna békén hagyni őket a gyászmunkájukban. Abban a pillanatban alkalmatlan lettem volna tovább foglalkozni ezzel.

Később, amikor az MMKA bedőlése után félre kellett tennem A halottlátó című filmtervemet, már képes voltam elővenni ezt a témát. Korábban szórványosan írtam ehhez kapcsolódó jeleneteket, vázlatokat – ezeknek a  részletes kidolgozása kezdődött el 2015 elején, amiből nagyon gyorsan meg is lett a forgatókönyv, nyilván azért is, mert sokat érlelődött bennem a történet.

Cseh Anna Marie-vel és Ravasz Tamással / Fotó: Bordás Róbert

A ScriptEast-en is dolgozhattál a könyvön. Ha visszagondolsz az ottani munkára, mennyire ítéled azt hasznosnak?

A ScriptEast programjába több száz projekt közül választanak be ötöt, ebbe a körbe bekerülni pedig már önmagában is nagy elismerést jelent, a lényeg viszont az a maximális figyelem, amit résztvevőként megkap az ember. A csoportos értékeléseken túl nagyon komoly egyéni konzultációkon vettünk részt, nagyon jó és alkotópárti script doctorokkal, akik rengeteg kérdést tettek fel. És amikor kapsz egy olyan kérdést, amire a forgatókönyvíróként nem tudsz válaszolni, belátod, hogy ott nem stimmel valami. Ilyenkor ők tovább kérdeznek, és a kérdéseikkel vezetnek el egy szerencsésebb megoldásig.

A történet három, egymásba fonódó szálon keresztül beszél a tragikus eseményeket követő időszakról. Kezdettől fogva ebben a hármas szerkezetben gondolkodtál?

Igen, ez rögtön adta magát. Nem magáról az eseményről szerettem volna beszélni ugyanis, hanem annak az utóhatásáról. Arról, hogy a társadalom különböző rétegeit hogyan érinti, milyen hatással van rá. Ezért is látunk három, teljesen eltérő társadalmi helyzetben lévő főszereplőt.

A három sors bemutatásával egyirányúan mintha egyre mélyebbre próbálnál ásni a szereplőkben, a külső megnyilvánulásoktól a belső rezgések felé. Ricsinél még nagyon explicit a fogalmazásmód, Hannához érve viszont a szótlanság lesz a jellemző, ahol a csendből kell megértenünk a nő fájdalmát és tragédiáját.

Elsőként látunk egy kisfiút, akinek fogalma sincs az őt üldöző erők jellegéről, az események társadalmi vetületeiről. Neki mindaz, ami történik, egyet jelent: soha többé nem fogja őt átölelni az édesanyja. Az üzenet, amit meg szeretnék értetni a nézővel, hogy nem kell felcímkézni az áldozatokat azzal, hogy cigányok, hanem az embert kell meglátni bennük, akiknek egy életre szóló veszteséget okoznak az ilyen gyűlölethullámok.

Virág karakterénél már morális, erkölcsi kérdések is megjelennek, amelyekkel kapcsolatban valamilyen álláspontot kell képviselnie. Egyrészt felmerül, hogy egy adott szituációban hogyan viszonyul a szerelméhez, másrészt meg kell hoznia egy olyan döntést, ami alapvetően határozhatja meg az egész életét, módosítva mindazt, amit a jövőjét illetően korábban elképzelt. Ricsiéhez hasonlóan az övé is egy felnőtté válás története, bármennyire is eltérő módon történik ez meg az esetükben.

A harmadik szereplő, Hanna pedig egy nagyon erős értékválsággal kell, hogy megküzdjön. Ricsihez hasonlóan egy hatalmas veszteséget él át, és az ennek következtében elveszett önmagát kell újra megtalálnia és felépítenie. Vagyis mindhárom történet főszereplőjének komoly döntéseket kell meghoznia, ezek nem ugyanolyan jellegűek, de nem lennének ott, ha a történet alapját képező ügy nem vetett volna hullámokat a víz felszínére, konkrétabban fogalmazva, az életükre.

Fotó: Bordás Róbert

A filmben egy örökbefogadás kapcsán mintegy mellékesen elhangzik: a legtöbben szőke és kék szemű gyereket akarnak. Egy régi interjúban mesélted, hogy a nevelőotthonban, ahol felnőttél, minden gyerek szőke és kék szemű anyát képzelt el magának. Van összefüggés a gyermekkori vágykép és a Genezisben elhangzott mondat között?

Nagyon sok barátom fogadott örökbe gyereket, és tőlük tudtam meg, hogy a folyamat során, ha nem is szóban, de írásban tényleg felteszik ezt a kérdést, amolyan ikszelős lehetőségként. Ezen én nagyon elcsodálkoztam, ezért került bele a Genezisbe. A korábbi nyilatkozatom viszont inkább arra utalt, hogy mindannyian olyan szülőket szerettünk volna állami gondozott cigány gyerekként, akik egyfajta „védelmi faktorral” rendelkeznek. Egy szőke, kék szemű, fehér bőrű nő a mai napig kevesebb atrocitásnak van kitéve, és bármit is tegyen, kevésbé fogják őt meghurcolni, mint egy cigányasszonyt.

Mindhárom sors végtelenül tragikus, mégis a szereplők bizonyos fokú megnyugvását közvetíted a lezárással. Azt mondtad, csak így tudtad elképzelni a végét. Ennyivel optimistább lettél a Boldog új élet óta?

Mindannyian szembesülünk ennyi drámával az életben. Ezt érdemes figyelembe venni, bár nem ez a lényeg. A legfontosabb szempont, ami miatt úgy ér véget a film, ahogy, az a megoldás lehetőségének a bemutatása, illetve ennek a szüksége. Nem adná át a teljes üzenetet a film, ha csak bemutatnám ezeket a tragédiákat, de nem mutatnék meg valamiféle kiutat, vagy megoldó képletet.

Másrészt tényleg szeretném azt hinni, hogy bármilyen szörnyűség is érje az embert, előbb-utóbb feláll, és elkezdi újraépíteni azt, ami megsérült vagy megsemmisült. Lehet ezt pozitív befejezésként is értékelni, de ott van ez a bizonyos „újraépítés”, ami egy nagyon komoly feladat elé állítja a szereplőket. Az egyiknek újra kell tanulni a családot, a másiknak meg kell tanulnia az anyaságot, a harmadiknak pedig a gyászában eltemetett anyai szerepét kell előásnia – ezek nagyon nehéz feladatok, bármelyikről külön filmet lehetne forgatni.

A rendező mellett jobb oldalon Dobos Tamás operatőr / Fotó: Bordás Róbert

A Boldog új életben szinte kivétel nélkül amatőr szereplőkkel dolgoztál, a Genezisben viszont már profi színészek is szerepet kapnak. A legnagyobb talány számomra Cseh Anna Marie, akit nagyon nehezen tudtam volna elképzelni egy Bogdán Árpád filmben. Miért őt választottad Hanna szerepére?

Láttam őt korábban A fény ösvényei című filmben, és nagyon megjegyeztem a tekintetét. Ez volt az elsődleges, de fontos volt a szépsége is. Egy szép nő ugyanis könnyen sikeres, és nagyon nehéz elhinnünk, hogy a szépsége mellett tragédiákat is hordozhat magában. Ezt az ambivalenciát próbáltam vele megfogni Hanna figurájában, hogy itt van egy nő, aki tényleg lehetne nagyon sikeres, de a szemében bujkáló titok és az ezzel járó csönd, amit hordoz magában, mégis megakadályozza ebben.

Szinte végig kézikamerával dolgoztatok, kevés fix beállítással. Főként az utóbbiak közül volt néhány, ami egyértelműen felidézte a Boldog új élet képeinek geometriáját, de még az ott használt, szürkés-kék színvilág is visszaköszönt.

Ez tudatos volt, akár a fix beállításokat, akár a kézikamerás felvételeket nézzük. A fürdőkád a legegyértelműbb, ami egy az egyben a Boldog új életből jön, de más képeknél is kértem az operatőrt és a látványtervezőt, hogy idézzük fel az előző nagyjátékfilmet. Ezeket a jeleneteket másképp is fel lehetett volna venni, de azt gondoltam, hogy legyen ez egy tiszteletadás a film felé, amivel elindultam.

Balszélen Illési Enikő Anna / Fotó: Nemesházi Péter

Szóba került már A halottlátó című filmterved, amit anno az MMKA bedőlése akasztott meg. Egyrészt ezzel folytatod-e a nagyjátékfilmezést, másrészt mi a helyzet a Getto Balboával, amiben fiatal, roma bokszolókat mutatsz be a nyolcadik kerületből?

Mindenképp A halottlátóval szeretném folytatni, aminek ugyan kész van a forgatókönyve, sőt, korábban nemzetközi porondon is megmérettetett és elismeréseket is kapott, viszont hét éve készült, így aztán nem elég újra elővenni és leporolni, hanem frissíteni szeretnék rajta, egy kicsit újszerűbbé tenni, utána pedig be is adjuk a Filmalaphoz.

A Gettó Balboa című dokumentumfilm április végére készül el teljesen. Várunk még a zenére, aminek a megírására a Genezishez hasonlóan Víg Misit kértem fel, illetve foglalkoznom kell még a hanggal. A Genezis hangmérnöke szerint is úgy a legjobb, ha beülök egy-két napra a stúdióba, és együtt véglegesítjük a hangsávot. A hónap végére tehát kész leszünk vele, és remélem, hogy valamilyen nyári fesztiválon be is tudjuk mutatni.

Címlapfotó: Brigitte Dummer