A tavalyi évben több lengyel film dolgozta fel a betegség, illetve a betegséggel való küzdelem témáját. Kinga Debska rendezőnő sajátos, groteszk formában mutatja be az Ezek az én lányaim című filmben két lánytestvér történetét, akiknek szüleik betegségével kell megbirkózniuk, Maciej Midas Egyszer élünk! című alkotása pedig az élet utolsó hónapjairól mesél egy ismert színész életén keresztül. Mindkét alkotás megtörtént eseményeket dolgoz fel - közölte a programot szervező Lengyel Intézet.

A Body/Test című film a Berlini Fesztivál Ezüst Medve díjas rendezőnője, Malgorzata Szumowska formailag letisztult, minimalista alkotása. Hősnője egy halott lelkekkel kommunikáló médium, aki a másik két főszereplőnek segít szerettük halálának feldolgozásában.

A lengyel filmesek közül először Jerzy Lukaszewicz dolgozta fel Karbala című filmjében az iraki háborúban szolgálatot teljesítő lengyel stabilizációs misszió témáját, így az alkotás nemcsak tisztelgés a lengyel katonák előtt, de egy kiemelkedő háborús film is - hívta fel a figyelmet az alkotásra a közlemény.

A Démon a nemrég elhunyt Marcin Wrona filmje a legenda szerint gonosz erővel bíró dibbuk dobozról. Az alkotás a misztikum mellett a mai lengyel vidéki életen keresztül a lengyel-zsidó kapcsolatokat is új oldaláról mutatja be.

A migráns sors mint az életkörülmények gyors megváltozása és a kultúrák különbözőségeiből fakadó próbatétel több filmnek is témája, mások mellett Dariusz Gajewski Idegen égbolt című művének, amely egy Svédországban élő lengyel család kislányuk visszaszerzéséért folytatott harcát mutatja be a rideg gyermekvédelmi törvényekkel szemben.

A programban szereplő alkotások között van egy ifjúsági film is: Tomasz Szafranski A kalandorok társasága című munkájában a hősök komikus helyzetek és váratlan események sorával találják szemben magukat.

Az idei Lengyel Filmtavasz vendégei Kinga Debska rendező és Zbigniew Domagalski producer lesznek, akikkel április 16-án az Ezek az én lányaim bemutatóját követően lehet találkozni. Részt vesz a filmhéten Krzysztof Zanussi filmrendező is: ő nyitja meg egykori barátja és pályatársa, a 20. századi európaifilmtörténet egyik legkiemelkedőbb alkotója, Krzysztof Kieslowski képeiből készült fotókiállítást a Kieslowski-év keretében, valamint részt vesz Pörös Géza róla szóló, Krzysztof Zanussi világa című könyvének bemutatóján is.

Forrás: MTI