A Variety számolt be róla, hogy az egyik legnagyobb spanyol rendező, Pedro Almodóvar rengeteg zseniális spanyol nyelvű film után végre belevág az angol nyelvű filmkészítésbe is. Első angol ajkú filmje Lucia Berlin 2015-ben kiadott Bejárónők kézikönyve – Válogatott történetek (A Manual for Cleaning Women) című novelláskötetét dolgozza fel, mely 2017-ben magyarul is megjelent a Jelenkor kiadó gondozásában. 

Egyelőre nem sokat tudni a projektről, de a rendező személye mellett a főszereplő is erős húzónév: a mindig nagyszerű, ezerarcú Cate Blanchett szerződött le a produkcióra. A film alapjául vett kötet 43 rövid történetet tartalmaz, az írónő halála után 11 évvel jelent meg, és több mint 20 nyelvre fordították le. "Lucia Berlin szemügyre vette a démonait, az alkoholt, a kábítószereket, a bántalmazó és sérült anyát, a betegségeket, a magányt, aztán odalépett a szakadék szélére, és lenézett a mélységbe. De az utolsó pillanatban mégis úrrá lett a zuhanáson: megírta az elbeszéléseit. Történeteit, amelyek egyszerre ironikusak és tragikusak, drámaiak és szatirikusak, a huszadik századi Amerika mindennapjaiban rejtőző csodák és személyes tragédiák teszik felejthetetlenné." – olvasható a Jelenkor oldalán.

Pedro Almodóvar és Cate Blanchett a rendező retrospektív kiállításán a MOMA-ban, 2016-ban (fotó: Jason Carter Rinaldi)

A film még nagyon a fejlesztés elején jár, de az már biztos, hogy Almodóvar írja a forgatókönyvet, a produkciót pedig Blanchett filmgyártó cége, a Dirty Films, valamint Almodóvár testvérének a filmes cége, az El Desei együttműködésében gyártják.

Cate Blanchett legutóbbi filmje, a Ne nézz fel! december 24-én debütált a Netflixen, és nem kell sokat várnunk a következő mozgóképére sem: február 3-án érkezik a Rémálmok sikátora (Nightmare Alley) Guillermo del Toro rendezésében, melyben a főhős gonosz csábítóját alakítja. Pedro Almodóvar Párhuzamos anyák című filmje szintén tavaly került a nézők elé, 2020-ban pedig Oscar-díjra jelölték a Tilda Swinton főszereplésével készült rövidfilmjét, a The Human Voice-t.

Forrás: Variety