A fesztivál október 04-én, az Uránia Moziban Szemző Tibor Csoma operájával veszi kezdetét, amelyben közreműködik a Nemzet Színésze címmel kitünetett, Kossuth - és Jászai Mari díjas Törőcsik Mari is.

 

csoma_500


Filmprogram

A fesztivál filmprogramját a Duna Televízió stábja állította össze, a fesztivál hat napja alatt több mint hatvan vetítés várja a filmkedvelőket, amelyek közül a nagyjátékfilm kategóriában és a dokumentumfilm kategóriában tíz-tíz film verseng a fesztivál fődíjáért.

A játékfilmeket elbíráló öt tagú zsűrit Jiri Menzel vezeti, a zsűri tagjai között tudhatjuk továbbá Igor Koršič szlovén filmrendezőt és filmszínészt, valamint Andrei Gruzsnickit, a tavaly CinePécs filmfesztivál nyertes alkotásának rendezőjét, Muhi András filmrendezőt, valamint Annamaria Percavassit, a trieszti fimfesztivál fesztiváligazgatóját is. A dokumentumfilmes zsűri elnöke Szomjas György filmrendező, a Magyar Filmművész Szövetség elnöke, a zsűri további két tagja pedig, Sergej Stanojkovski producer, a Zadari Filmfesztivál igazgatója, és Turnacker Katalin, a Pécsi Tudományegyetem docense lesz.

Először Magyarországon, csak a CinePécsen láthatja a közönség az idei Berlini Filmfesztiválon Arany Medve díjat nyert Méz című filmet. A fesztivál versenyprogramjában olyan filmek kerülnek bemutatásra, mint Kocsis Ágnes Cannesban díjazott filmje, a Pál Adrienn, a bolgár-magyar koprodukcióban készült Londoni küldetés, amely Bulgáriában – nézőszám tekintetében – az Avatart is túlszárnyalta, valamint láthatják az isztambuli Magyar Filmhéten nagy sikerrel bemutatott Vespa című magyar filmet, A Védelmező című cseh és a Ballada Karimért című bosnyák filmet is.

Mindemellett itt lesz a CinePécsen a világhírű táncművész-koreográfus Philippine Pina Bausch életéről szóló, Álomtánc című film. A Fókusz filmek és az Info szekció filmjei is változatos programot kínálnak, csakúgy, mint a Német Filmnapok vetítési programja s a rendezvényünkbe társfesztiválként bekapcsolódott Verzió 7 – Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál és a Trieszti Filmfesztivál bemutatkozó napja is.

Történelmi értékkel bír a Budapesti Iskola Íme,a szocializmus című vetítéssorozata, amelynek keretében a Kádár-korszakot bemutató, az 1970-1980-as években készült dokumentum- és játékfilmeket láthatnak a nézők. A vetítésekhez kerekasztal-beszélgetések is társulnak, amelyen többek között a korszak kultúr-olitikusaival, történészekkel és politológusokkal találkozhat a közönség.

pall_adrienn_500



Szakmai programok


Produceri találkozó, Magyar Producerek Szövetségének találkozója október 07.

A tavalyi kezdeményezést folytatva ismét szakmai beszélgetésre hívtak a producereket. A találkozón egyebek mellett a filmkészítés lehetőségeiről, a filmfinanszírozás rendszeréről fogalmazzák meg álláspontjukat a szakemberek.


CINEREGIO közgyűlés
október 7.

A regionális filmalapokat magába tömörítő európai szervezet döntést hozott, hogy Pécsett tartja 2010-es őszi közgyűlését. Az európai filmek finanszírozásában jelentős szerepet játszó regionális alapok jelenléte nagyban emeli a fesztivál és a hazai filmszakma jelentőségét az európai szakma előtt, a résztvevőkkel való találkozás kiváló lehetőség a hazai filmkészítők számára új koprodukciók előkészítésére.

Fimfórum október 08.

Folytatják az idén januárban Triesztben megkezdett majd a Médiawave-en és Miskolcon folytatott párbeszédet az AV szakma hazai és európai régiós jövőjéről, a lehetséges regionális fejlesztésekről, a digitalizáció lépéseiről és várható hatásairól. A párbeszédet filmfinanszírozók, a producerek, szakmai és politikai döntéshozók részvételével folytatják. A témák a szabályozási és a támogatási rendszer aktuális állapotának megfelelően alakulnak majd. Várhatóan erre az évre kialakul a Digitális Mozi európai rendszere, ezért az ezzel kapcsolatos témák több
workshopot generálnak.

Mozisok Országos Szövetsége közgyűlés október 8

Idén is megrendezzük a Mozisok Országos Szövetségének közgyűlését, ahol erőteljes szakmai és filmszakmai megbeszéléseket is folytatnak. A Fókuszban a hagyományos mozik digitalizációja szerepel majd. Az idei
együttműködést is egyértelműen kinyilvánította a szövetség új elnöke, Mester György, aktualitását pedig meghatározza az európai mozik digitális átalakítása, ami célja a pécsi Uránia Mozinak is.

vespa3_500



Kísérőprogramok

Filmmaraton – Pécs-Isztambul-Essen

A tavalyi kezdeményezést folytatva, ismét lesz Filmmaraton, együttműködésben a Daazo-val amely során ezúttal is huszonnégy óra alatt egy maximum 3 perces filmet kell forgatniuk az indulóknak műfaji és technikai kötöttségektől függetlenül egy aznap megismert feladat mentén. Az internet segítségével élő kapcsolat teremthető a három EKF városban, ahol a verseny eredményhirdetése és egy közös – 3 nyelvű – weboldal üzemeltetése valóban élő kapcsolatot teremt a három város lakói és a rövidfilmes műfaj alkotói között. Bővebb információ a Daazo oldalán.

Bárhol Mozi - Minden Falon Film

A program lényege, hogy a fesztivál ideje alatt, Pécs belvárosában - előre jelzett időpont nélkül - szabadtéri filmvetítéseket tartanak. Tehát a várost járva bárhol, bármikor rábukkanhat egy filmvetítésre és természetesen be is kapcsolódhat a filmnézésbe. A vetítések ingyenesek.

CinePécs Café

Itt minden nap alkotói találkozókra kerül sor. A fesztivál közönsége és a sajtó munkatársai filmalkotókkal, zsűritagokkal, a fesztivál rangos vendégeivel találkozhatnak, illetve a bemutatásra kerülő filmek kapcsán szakmai beszélgetésekre is lehetőség nyílik.

Pályázat

II.CinePécs Filmmaraton


Készíts filmet 24 óra alatt, mobiltelefonnal vagy kamerával! Játssz és nyerj 1.000 eurót!

Digitális rövidfilm játék Európa Kulturális Fővárosaiban!
2010. október 9-10.

A szervezők célja, hogy rövid filmekkel hívják fel a figyelmet a kultúra megőrzésének fontosságára. A digitális rövidfilm játékot, Európa Kulturális Fővárosaiban egyszerre, egy időben az időzónák figyelembe vételével rendezzük meg. A 2. CINEPECS FILMMARATON elnevezésű játékban résztvevő stáboknak a kulturális értékekről kell, max.2 perces rövidfilmet készíteniük, 24 óra alatt. A filmek szerves része, három kötelezően beépítendő elem, amelyeket csak a verseny kezdetekor ismertetnek az indulókkal, az interneten, a www.cinepecs.hu weboldalon.

A verseny szabályairól bővebben itt olvashatsz.