Mint Tolmár Tamás szerdán elmondta, az 550 millió forintos beruházással a filmes vállalat legnagyobb műterme épült fel, amely kétszer akkora, mint a 2007 júliusában leégett régi stúdió volt. A Huszárik műterem átadásával a fóti gyártóbázis bármilyen produkciót képes lesz fogadni a reklámfilmtől kezdve a nagy nemzetközi produkción át a magyar filmekig, az új épület ugyanis a külföldi sztenderdeknek is megfelel - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Ez egy sound proof műterem, ami azt jelenti, hogy eredeti hangot is lehet benne venni - szólt a stúdióról, hozzátéve: "gyakorlatilag laboratóriumi körülmények között" tuják majd fogadni a forgatócsoportokat.

Tolmár Tamás elmondása szerint a beruházással a Mafilm szolgáltatási köre nagyon jelentősen bővül. A filmes vállalatnak a Huszárik stúdióval együtt összesen öt műterme lesz (Fóton három, a budapesti Róna utcában pedig kettő), a Mafilm így teljes körű szolgáltatást tud nyújt a produkcióknak: külső díszletekkel, ruhákkal, kellékekkel és természetesen szakemberekkel is el tudja látni a forgatásokat - jegyezte meg.

Mint a vezérigazgató elmondta, az új műterem decembertől fogad produkciókat. Tudni kell, hogy ez a hónap a legrosszabb a filmgyártásban, azért elsősorban reklámfilmeket, kisebb produkciókat forgatnak ekkor. Igazán "termőre" az új műterem februártól-márciustól fog fordulni; számos producer kért már ajánlatot - számolt be Tolmár Tamás.