A külföldi kritikus szerint a Delta lett Mundruczó legkerekebb és legérettebb alkotása. Ebben a filmben egyesítette összes eddigi témáját, egy tökéletesen koherens világban. Mundruczó megtalálta a saját hangját: ezt bizonyítja a Gene Moskowitz –díj is.
Fainaru siet leszögezni, hogy ez távolról sem jelenti azt, hogy mindenkinek tetszeni fog a film. Ellenkezőleg, nagyon ellentétes kritikák születnek majd a Deltáról: rengetegen kifogásolják majd a hosszát, az iramot, a hosszúra nyúlt csendeket, vagy a bonyolult narratíva hiányát. Viszont sokan magasztalni fogják a szerkezet zeneisége, a találó elképzelések és a természet líraisága miatt. A dicséretek főleg a „művészfilmes sarokból” fognak érkezni.
Néhányan biztosan állítják majd, hogy Terence Malick Mennyei napok című ihlette a filmet. A fesztiválszervezők sorban állnak majd érte, és a filmklubok is felveszik a listára.
 |
| Ellentétes kritikák születnek majd a Deltáról |
Az egyszerű és sematikus cselekményt a kritikus a görög tragédiákhoz hasonlítja, ahol a boldogtalan hősök hiába küzdenek az istenek akarata ellen. A tékozló fiú hazatérése, vérfertőző kapcsolata saját féltestvérével és a világtól való elvonulás egy kis szigetre a folyó közepén, hogy kettesben élhessenek boldog szerelemben – mind olyan elemek, melyeket valamilyen formában Mundruczó már felhasznált korábbi filmjeiben is.
Fainaru tökéletesnek tartja a helyszínt a történethez, ahol a két különc főszereplő magánparadicsoma épül, ám a mindvégig a háttérben lapuló, álnok fenyegető sors valósággá teszi addigi metaforikus jeleit, kirobbantja az irigy haragot, és lerombolja a két hős boldogságát, akiknek nemcsak az volt a bűnük, hogy el akartak vonulni vérfertőző szerelmükkel a világtól, de még mások arcába is vágták azt.
A Bíró Yvette, a szakma egyik „dicső veteránja” által jegyzett forgatókönyvből készült Deltát Mundruczónak sikerült a teljes lecsupaszítottságban tartani, már ami a cselekményt és a dialógust illeti. A háttér, a vad természet ősi szépsége pedig a lehető legmegfelelőbb helyszín egy ősi tragédiához, bizonyítékul, hogy az emberi faj halandó, de a természet örök - véli a Screen szerzője.
Igazi technikai bravúrnak tartja a filmnyelvi megoldásokat a kritikus: a lassú fahrtokat a Dunán, a hirtelen váltásokat az olyan erős ellentétek között, mint a levágásra ítélt disznó visítása, majd rögtön utána a madarak víg csiripelése, az ellentéteket az emberi törékenység és az állatok alkalmazkodása, rugalmassága között.
A gyászos csónakkaraván Theodoros Angelopoulos A könnyező mező című filmje előtti tisztelgésként értelmezi. A záróképet, ahogy egy narancsszín kabát sodródik lefelé a folyón, és közben megindítóan szól a zene, Fainaru biztosra veszi, hogy a művészfilmrajongók imádni fogják.
 |
| A művészfilmrajongók imádni fogják |
Mundruczó rendezését csodálatra méltónak találta: szerinte a direktor ráérős kísértéssel csiklandozza a nézőket az olyan kézjegyekkel, mint a megerőszakolás-jelenet, ahol egy hosszú beállításban mutatja az eseményt, míg a szerelmi jelenet közben csak a hősök lábát látjuk. A metaforák használatát, a szimbólumrendszert rendkívül jónak tartja, kiemeli a rendezés egységességét.
A kritikus fergetegesnek tartja Tóth Orsi alakítását is, és azt gondolja, a Deltában magasan felülmúlja a könyörület gyötrődő angyala, Johanna figuráját. Lajkó Félix alakítását is erősnek tartja, megemlítve persze, hogy Lajkó nem hivatásos színész, és ez az első szerepe (megemlíti Bertók Lajos halálát is, és dicséretesnek tartja, hogy Mundruczó mégis ilyen remekül helyrehozta a filmet a sajnálatos tragédia után). A film szintén díjnyertes zenéjéről, melyet Lajkó Félix szerzett is elismerően nyilatkozik.
Mindent összevetve a Screen Daily kritikusa üdvözli Mundruczó legújabb alkotását, negatívumokat nem is említ cikkében, és bár a nemzetközi fogadtatást meglehetősen vegyesnek jósolja, nyilvánvalóan kiváló alkotásnak tarja a Deltát.
