A kreatív dokumentumfilm a fikciós filmhez hasonlóan használja az összes filmnyelvi eszközt - a kreatív vágást, a zenét, a dramaturgiát, a képi kompozíciót -, valódi moziélményt nyújtva ugyanolyan katarzist vált ki, mint a fikciós történet. Sokszor a kreatív dokumentumfilm hatása erősebb, mivel igaz történetek hitelesítik.

Ron Howard Pavarotti című életrajzi dokumentumfilmje már akkor is siker lenne, ha csupán a világsztár, többszörös Grammy-díjas tenor legemlékezetesebb fellépéseit mutatná be, de az Oscar-díjas rendező nem érte be ennyivel. Dokumentumfilmjében Pavarottit, az embert mutatja meg. Asif Kapadia Diego Maradona című filmje is egy világsztárt hoz testközelbe. A korábbi oknyomozó, igazságfeltáró filmjeiről (Senna, Az Amy Winehouse sztori) ismert Oscar-díjas rendező a portréfilmjében nem udvariaskodik, mindent megmutat. A feltörekvő tehetséget, a futballista szupersztárt, a nápolyi istent, a gengszterek barátját és az emberi ronccsá váló sztár bukását is.

Chris, a svájci

Először látható Magyarországon a Cannes-ban díjazott Chris, a svájci című kreatív dokumentumfilm, amely Anja Kofmel alkotása. A délszláv háború idején rejtélyes körülmények között vesztette életét a svájci haditudósító, Christian Würtenberg. Anja Kofmel húsz évvel később döntött úgy, hogy megpróbálja kinyomozni, mi is történt valójában. A Chris, a svájci című filmet méltán nagy várakozás előzi meg.

A CineDocs szekcióban  három magyar film is szerepel. A fesztiválon mutatkozik be az magyar HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság; Bársony Katalin alkotása a hazai és nemzetközi jazz világába kalauzolja a nézőket. Balázs József, a film főszereplője egy visszahúzódó zeneszerző, aki zongorajátékában leveti gátlásait és utat enged csillogó tehetségének. A zenészcsaládban felnőtt Balázs József egyedülálló érzékkel ötvözi a roma zenei hagyományokat a kortárs jazz műfajával. Az új hangzásvilágra Tim Ries, a Rolling Stones legendás szaxofonosa is felfigyel, akivel közös munkába kezdenek. A dokumentumfilm főszereplője arról álmodik, hogy a lehetőségek földjén, a jazz hazájában, Amerikában is felfedezik. De Józsefnek saját démonjaival kell megküzdenie, míg megérti, hogy a sikert ne az álmok kergetésében, hanem a már megtett út eredményeivel mérje.

Csillagfény távolság

Lerner János dokumentumfilmje, a Vadonvilág – gróf Széchenyi Zsigmond nyomában is a CineDocs programjában versenyez. A dokumentumfilm címszereplője, gróf Széchenyi Zsigmond a magyar vadászati kultúra kimagasló alakja, utazó, író, a Széchenyi család leszármazottja. A gróf 1964 januárjában feleségével együtt trófeagyűjtő expedíción vett részt Kenyában, hogy kiegészítse az 1956-os forradalom idején megsemmisült múzeumi állattár anyagát. A Vadonvilág nem csupán a Kilimandzsáró vidékére kalauzol el, hanem mozaikszerűen eleveníti fel a legendás vadász-író-nemesember életének legjelentősebb, sorsdöntő epizódjait.

A CineFesten lesz a világpremierje a Kossuth-díjas Almási Tamás Folyékony arany című egészestés dokumentumfilmjének. Az első magyar borról szóló mozifilm a tokaj-hegyaljai borvidék elkötelezett borászait, és a tokaji aszút mutatja be a közönségnek. Három elszánt hős - Szepsy István egy neves magyar borászfamília sarja, Bacsó András a Tokaj Oremus Szőlőbirtok vezetője, Alkonyi László a borászatba beleszerető hajdani bróker -, akiket közös szenvedélyük hozott össze: elkészíteni a nagy magyar bort, amely visszatérhet a világ legigényesebb asztalaira.

Szia AI! – Szerelem a jövőből

A CineDocs szekcióban szereplő tudományos versenyfilmek a mesterséges intelligenciát és a holdutazást helyezték középpontba. A Szia AI! – Szerelem a jövőből című kreatív dokumentumfilmben Isa Willinger rendező a mesterien komponált képek és a humor segítségével enged bepillantást az emberszabású robotok és a mesterséges intelligencia világába.

Veronika Janatková alkotása, a Jegy a Holdra kreatív és humoros módon tárja fel a Pan Am légitársaság Holdutazás projektjét. A rendező nagypapája egyike annak a 100.000 fős klubnak, akik a ’60-as évek végén felkerültek a Holdutazás várólistájára. A Jegy a Holdra bemutatja a még mai is élő jelentkezők személyes történeteit, a korszak jellemzőit.

A locarnói világpremier után érkezik Miskolcra a Space Dogs című alkotás, Elsa Kremser és Levin Peter dokumentumfilmje. Lajka egyszerű, szovjet kóbor kutyaként lézengett, amíg ki nem választották a megtisztelő feladatra, hogy ő legyen az első élőlény az űrben a Szputnyik-2 műhold fedélzetén. Bár a kalandot nem élte túl, Moszkvában ma is tartja magát a legenda, hogy a szelleme visszajár, és időről időre a város utcáin kísért. A film meditatív hangvételű főhajtás minden olyan élőlény előtt, aki valaha részt vett az űrversenyben. Igazi kuriózumot jelentenek a filmben szereplő soha nem látott, korabeli felvételek. A dokumentumfilmet a rendezők is elkísérik Miskolcra. A fesztivált idén szeptember 13. és 21. között rendezik meg.

A CineDocs versenyfilmjei:

  • CHRIS, A SVÁJCI / CHRIS THE SWISS
  • CSILLAGFÉNY TÁVOLSÁG / HOW FAR THE STARS
  • DIEGO MARADONA
  • FOLYÉKONY ARANY / LIQUID GOLD
  • JEGY A HOLDRA / EIN TICKET ZUM MOND / TICKET TO THE MOON
  • JILL BILCOCK: TÁNC A LÁTHATATLANNAL / JILL BILCOCK: DANCING THE INVISIBLE
  • LÉO MAJOR: A FÉLSZEMŰ FANTOM /LÉO MAJOR LE FANTOME      BORGE/  LÉO MAJOR: THE ONE-EYED GHOST  
  • PAVAROTTI
  • SZIA A.I.! – SZERELEM A JÖVŐBŐL / HI, A.I. – LOVE STORIES FROM THE FUTURE
  • ŰRKUTYÁK / SPACE DOGS
  • VADONVILÁG – GRÓF SZÉCHENYI ZSIGMOND NYOMÁBAN