Buda Flóra Anna az Entropiával diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén. Témavezetője és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás egyik producere Fülöp József, a MOME rektora. A tízperces animáció három párhuzamos univerzumot mutat be. Egy-egy fiatal nő él bennük különböző körülmények között. A rendszerbe véletlenül bekerül egy légy, amely képes átjárni a három világ között. Meg is nyit egy kaput, amelyen keresztül a lányok elindulhatnak egymás felé.

Az Entropia a Berlinale rövidfilmes versenyporgramjában szerepel, egy másik magyar animációval, Tóth Luca Lidérc úr című munkájával együtt. A Berlinalén több független zsűri oszt ki díjat, az egyik ilyen díj a Teddy, az LMBTQ-közösség egyik legrangosabb filmes elismerése. A Berlinale programjában megjelenő olyan alkotások és művészek támogatását szolgálja, amelyek, illetve akik a közösség ügyeit "a társadalom széles körében megjelenítve hozzájárulnak a tolerancia, az elfogadás, a szolidaritás és az egyenjogúság erősítéséhez".

Mindegyik nőben van belőlem egy darab

Egy közös, tarka univerzumban három nő éli az ösztönös, elvárásokkal és frusztrációval teli életét, miközben a háttérben folyton ott döngicsél egy lárvákat rakó légy. Buda Flóra Anna MOME Anim mesterszakos diplomafilmjét, az Entrópiát is beválasztották a 69. berlini filmfesztivál versenyprogramjába. Az animációs filmrendező álmokról, a szexualitás tabujáról és David Lynchről mesélt nekünk. 

Az 1987-ban alapított elismerésnek négy kategóriája van (legjobb rövidfilm, legjobb dokumentumfilm vagy filmesszé, legjobb játékfilm, a zsűri díja), az idén 33. alkalommal osztották ki. A vasárnapig tartó 69. Berlinalén 74 országból 400 filmet mutatnak be. A díjakat szombat este adják át. Az utolsó nap a szekciók díjazott filmjeit vetítik. A német főváros filmfesztiválja a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás nemzetközi szemlék sorában.

Forrás: MTI / Borítókép: Entropia