A nemzet művésze, az MMA rendes tagja október 3-án hunyt el, életének 82. évében. A gyászoló család mindenkit arra kér, hogy a temetésen kegyeletét egy szál virággal rója le.
Dobai Péter 1944-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán olasz nyelv- és irodalom, valamint filozófia és általános nyelvészet szakon 1970-ben szerzett középiskolai tanári diplomát. 1970 és 1994 között a MAFILM-nél dolgozott. 1969-től a hetvenes évek közepéig a Balázs Béla Stúdió alkotóközösségében tevékenykedett.
Dobai Péter forgatókönyvíróként szerzett nemzetközi hírnevet azzal, hogy Klaus Mann regényéből nagyformátumú filmcselekményt írt Szabó István rendezőnek.
Az Oscar-díjas Mephistóért 1981-ben Cannes-ban megkapta Az év legjobb forgatókönyve díjat, 1982-ben pedig Cinema Narrativa-díjjal ismerték el Agrigentóban. Ez további nemzetközi koprodukciós felkéréseket eredményezett: Szabó Istvánnal elkészült a Redl ezredes (1985) és a Hanussen (1988) című film is.
1976-ban lett a Magyar Írók Szövetsége, 1977-ben a Magyar Pen Club tagja. 1979-től a Magyar Film- és Tv-művészek Szövetségének tagja, 1991 és 1994 között a Forgatókönyvírók Céhének elnöke volt. 1992-től a Magyar Írók Egyesülete, a Magyar Művészeti Akadémia, 2019-től pedig a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották.
Munkásságát 1976-ban József Attila-díjjal, 2014-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 1983-ban a Filmkritikusok díját, 1990-ben a Balázs Béla-díjat vehette át. 2000-ben megkapta a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díjat, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2001 óta Ferencváros díszpolgára. 2014-ben a nemzet művészévé választották, 2022-ben Prima Primissima díjat kapott.
Dobai Pétert a Magyar Művészeti Akadémia és a Kulturális és Innovációs Minisztérium a saját halottjának tekinti.
Oscar- és BAFTA-díjas magyar filmek kormányosa - Dobai Péter 80 éves
Épphogy nagykorú lett, amikor tengerre szállt és három évig szelte a világ nagy vizeit, több évet élt Kubában, elmélyedt a szemantikában is, de már húszas éveiben a Balázs Béla Stúdióban találta magát. Elsősorban az irodalmat tartja hivatásának, mégis több mint harminc évig volt fontos alakja a magyar forgatókönyvírásnak, de szereplőként feltűnt többek között a Sátántangóban is. Dolgozott Bódy-val, Huszárikkal, Szomjas Györggyel és Szabó István Oscar-díjas Mephistoja is az ő forgatókönyvén alapszik. Dobai Pétert legfontosabb filmjeivel köszöntöttük 80. születésnapján.




