Zene, tánc és mulatság, egy kissé gusztustalan menyasszony, az egyik legnagyobb magyar komikus, egy őrült tekintetű riporter, egy nélkülözött taxisofőr, és kétszeres szerelmi vallomás a Nagy Almának. A heti tévékínálatból szemezgettünk.
Ha már a klasszikusoknál tartunk, a későbbiekben sem lesz hiány belőlük: szerdán a Rockyt, csütörtökön a Nikitát, pénteken pedig a Taxisofőrt nézhetjük újra. Aki viszont táncra és muzsikára vágyik, azoknak Bob Fosse jól ismert All that jazz-ét, és Scorsese alkotását ajánlhatjuk, amelyben Liza Minelli Robert De Niro oldalán énekli a New York, New Yorkot. A filmtörténet nagyjai is feltűnnek a héten a képernyőn: Antonioni remekművében, a Foglalkozása: riporterben Jack Nicholson újságíróként száguldozik a kabriójában a Nevadán keresztül-kasul, Jiri Menzel pedig a mozi hőskorába repíthet vissza bennünket a Mesés férfiak kurblival című alkotásában. Utóbbiban a rendező is feltűnik majd az egyik főszerepben.
A magyar filmek kedvelői is bőven válogathatnak majd kedvenceik közül. A kortárs filmeket Fazakas Péter Para című filmje képviseli, amelyben Csuja Imre, Scherer Péter, Bánsági Ildikó, Für Anikó és Szervét Tibor komédiázik. A régi klasszikusok közül több alkotásból is választhatunk a héten, amely mindegyike tanúbizonyságot ad az egyik legnagyobb magyar komikus tehetségéről: Az új rokonban egy amerikai lány forgatja fel teljesen a népes Esztáry család életét, de szintén Kabos Gyula főszereplésével készült a Fizessen, nagysád!, és ránk vár Székely István szívszorító alkotása, a Lovagias ügy is.
November 10., hétfő
A halott menyasszony (r.: Tim Burton, 2005), HBO, 16:25
Mezítláb a parkban (r.: Gene Saks, fsz.: Robert Redford, Jane Fonda, 1967), Cinemax 2, 18:15
Az angol beteg (r.: Anthony Minghella, fsz.: Ralph Fiennes, Kristin Scott Thomas, 1996), Filmbox, 21:00
November 11., kedd
Manhattan (r.: Woody Allen, 1979), AMC, 21:00
November 12., szerda
Haragban a világgal (r.: Nicholas Ray, fsz.: James Dean, Natalie Wood, 1955), Duna Televízió, 21:35
Rocky (r.: John G. Avildsen, fsz.: Syvester Stallone, 1976), FOX, 22:35-
All that jazz (r.: Bob Fosse, 1979), Cinemax 2, 22:55
November 13., csütörtök
New York, New York (r.: Martin Scorsese, fsz.: Robert De Niro, Liza Minelli, 1977), AMC, 18:35
Nikita (r.: Luc Besson, fsz.: Jean Reno, Jeanne Moreau, 1990), Film+ 2, 21:00
Az Eastwick-i boszorkányok (r.: George Miller, fsz.: Jack Nicholson, Susan Saradon, Michelle Pfeiffer, Cher, 1987), TCM, 21:00
Para (r.: Fazakas Péter, fsz.: Csuja Imre, Scherer Péter, Bánsági Ildikó, Für Anikó, 2008), Duna Televízió, 21:35
November 14., péntek
Taxisofőr (r.: Martin Scorsese, fsz.: Robert De Niro, Jodie Foster, 1976), Cinemax 2, 21:35
November 15., szombat
Az új rokon (r.: Gaál Béla, fsz.: Kabos Gyula, Perczel Zita, 1934), Film+ 2, 15:40
Fizessen, nagysád! (r.: Ráthonyi Ákos, fsz.: Kabos Gyula, Muráti Lili, Jávor Pál, 1937), Duna Televízió, 16:45
Foglalkozása: riporter (r.: Michelangelo Antonioni, fsz.: Jack Nickolson, 1975), Cinemax 2, 20:00
November 16., vasárnap
Rangon alul (r.: Bán Frigyes, 1960), Duna Televízió, 12:30
Lovagias ügy (r.: Székely István, fsz.: Kabos Gyula, Perczel Zita, 1936), Film+ 2, 14:10
A másik Boleyn lány (r.: Justin Chadwick, fsz.: Natalie Portman, Scarlett Johansson, 2008), m1, 22:15
A tehetséges Mr. Ripley (r.: Anthony Minghella, fsz.: Matt Damon, Jude Law, 1999), Universal Channel, 21:00
Mesés férfiak kurblival (r.: Jiri Menzel, 1978), m1, 0:10
Még több magazin
magazin
A Jelenlét elsőre egy “klasszikus” kísértettörténetnek tűnik, de valójában jóval több annál. Steven Soderbergh legújabb filmje egy különleges…
továbbmagazin
Filmrendező, vágó, DJ alteregója francia elektronikus hangzású modern tánczenét kever. Kőváry Dániel, alias Constant K Békéscsabáról érkezett…
tovább
A 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál programjában három magyar alkotást is beválogattak: Sós Bálint Dániel Minden Rendben című elsőfilmje a Perspectives szekcióba kapott meghívást, Ladányi Jancsó Jákob Élő kövek című munkája a rövidfilmes versenyben szerepelt, Balogh Mirjána Wish You Were Ear című animációs kisfilmje pedig a Generations válogatásában szerepelt, majd Kristály Medvével távozott a fesztiválról. Helyszíni tudósítónk a nemzetközi filmes programban is elmerült.
Zaklatott magyar mozaikcsalád borzolja a kedélyeket Berlinben
Egy kazánházban is jobb áttelelni, mint a lesorompózott lakóparkban
Megcsillan az amerikai álom Jessica Chastain szeretőjének szemében
a teljes dosszié
Schwechtje Mihályúj filmje feszültséggel teli dráma, melyben a készséges bébiszitter (Mari Dorottya) morális dilemmába kerül, amikor egy válságban lévő házaspár (Jakab Juli és Polgár Csaba) problémáit és gyerekeit kell a saját karrierje elé helyeznie. A film február 13. óta látható a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
Sünire vágyik, minden családi titkot el kell bírnia cserébe
Jakab Juli: Hogy lehetne valami személyiségvesztés, ami ennyire mélyen a részeddé válik?
Schwechtje Mihály: Van a fejemben egy társulat
a teljes dosszié
13 év után újra van Magyar Filmszemle, visszatér a magyar filmszakma egykori elsőszámú találkozóhelye. A Szemle nyitófilmje Schwechtje Mihály Sünvadászat című filmje, a programba közel 150 alkotást válogattak be, köztük játékfilmek, dokumentumfilmek és kísérleti filmek is megtalálhatóak, kis- és egészestés formátumban.
Kiosztották a 44. Magyar Filmszemle díjait
A tévéknek fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek ezekkel a sorozatokkal
Sünire vágyik, minden családi titkot el kell bírnia cserébe
a teljes dosszié