Szinopszis

A halhatatlanok az Egypercesek sorában különleges helyet foglal el.
Véleményem szerint csak nehezen és némiképp erőltetetten illeszthető a
Sükösd Mihály által felállított "hármas tagolódásba", ahogyan ő az
örkényi életmű e jellegzetes darabjait csoportosította. A halhatatlanok
ugyanis a banális mozzanatokat, a hétköznapi realitásokat nem úgy
kapcsolja össze, hogy az ezúttal is nyilvánvaló képtelenségbe billenjen
át, ugyanakkor nem is dokumentumok vagy szabályzatok célzatos
csoportosításával ér el groteszk hatást és az sem állítható, hogy
"csupán" filozófikus parabolaparódiával állnánk szemben. Igaz, ez utóbbi
- erkölcsfilozófiai "minősítéssel" - már elmondható A halhatatlanokról,
azonban a mű összhatása a fenti klasszifikáció sémáinál bonyolultabb,
összetettebb értékelést kívánna. A faluban semmivel, csak saját
önmegvalósításával törődő, kizárólag saját zenéjébe alámerülő három
muzsikus, a három fura trombitás átszellemültebben, "megemeltebb" módon
képviseli az örkényi lételmélet, morál és humánum lényegi elemeit.
Olyasféléről van itt szó, mint a cseh "új hullám" filmjeinél Formannál
vagy az egykori híres francia filmfigura, Hulot úr keserű mosolyánál. Ha
Pilinszky Istenről azt mondhatta, hogy léte át- meg átvérzi a történelem
szövetét, itt az emberi lélek nagysága teszi ugyanezt a sivár
valósággal, természetesen jellegzetesen örkényi feldolgozásban. A
könyörtelen ráébresztés, a fintorokkal teli szembenézésre késztetés, az
önmagunk elé tartott tükör csúfondáros képe alól fölfénylik az öröklét,
a halhatatlanság csak a címben (!) kimondott, lényegi szépsége, hogy ez
a három szerencsétlen zenebolond a maga eszelős kisvilágában az örök
nagy emberi Egészet képviseli és mutatja föl.

A halhatatlanok megfilmesítésében a fentiek messzemenő
figyelembevételével abból kell kiindulni, hogy a képi megvalósításban a
markáns, a meghökkentésig szikár, szinte dokumentatív jellegű közelítés-
és ábrázolásmód kell döntő szerepet játsszon. A jelenetsorok rövidségét,
a gyors plánváltásokat a zenei és a hanghatások fokozzák, élőbeszéd nem
hangzik el.
A jól megválasztott arcok és beállítások pótolják a verbális
üzeneteket is. A zenészek tragikomikus és - áttételesen - a mindenkori
művészet vélt vagy valós halhatatlanságának kozmikus magányát kell
felmutatnia a fura elhivatottságtudat, a külvilág sivársága és a
művészet rejtélyes-csodás varázshatásának összefüggéseiben. Így
érzékeltethető legjobban az Egypercesek e különleges novellája és Örkény
István világképének árnyalt, plasztikus bemutatása egyaránt.


Karakter-vázlat


Első muzsikus: Öregedő, hatvan felé járó, erősen barázdált arcú
férfi. Az egykori "marcona katona". (Az idősödő Somogyvári vagy - kicsit
durvább, "őrmesteres" változatban - Basilides Zoltán.) Dölyf, katonás
tartás és méltóság emlékei-nyomai. Az embereknek nemcsak parancsolni
szeret(ne): azt is elvárja, hogy vezérszerepét feltétel nélkül
elismerjék. Csak ő haladhat mindig elől, csak ő viheti a vezérszólamot.
Bármiféle közös ügy érdekében az önsanyargatásig aktív - de a fentiek
szigorú érvényesítésével. Zenében is - nagy, kitartóan megszerzett
hangszerismerettel - még rutinból is parancsnokolni akar.
Második muzsikus: "Puha" figura. Szintén öregedő, de ő az, akit már
fiatalabb korában is a tulajdon nagyapjával tévesztettek össze. (Bánhidi
Laci bácsi.) A bárzenész-cirkuszi muzsikus agyonéjszakázott múltjának
mély nyomai az arcán. Ziláltság, "viharvertség", de abszolút
szakmaszeretet és magas szintű mesteremberi-technikai képzettség. ő az,
aki behunyt szemmel, részegen is bármikor hibátlanul eljátssza a
Rákóczi-indulót. Környezete csakis és annyira érdekli, amennyire hagyja
"bomolni", hagyja élni és kiélni eredendően bohém-bravúroskodó
természetét és nemtörődöm, de hivatásához magas szinten értő és csak
ebben kiteljesedni képes személyiségét.
Harmadik muzsikus: "Az" entellektüel, a valaha jobb napokat látott
ősértelmiségi, aki a lecsúszást nem hajlandó tudomásul venni. Madzaggal
megkötött szemüvege mögül szigorú szemmel villannak elő. (Velenczey
István vagy az idős Laurence Olivier a Maraton életre-halálra című
filmben.) Bizonyos arisztokratikus felsőbbséggel, a meg nem értett
művész, az ős-zseni gőgjével tekint alá a világra, amelyet hívságai mián
szükséges rossznak tart. A provincializmus mocsarában szenved
egyfolytában s ezt mindenkinél jobban tudja. Így is viselkedik
mindenkivel.
Falusi előljáró: Régivágású káder-figura. A "népi származék". (A
középkorú Szirtes Ádám.) Jószándékú, "buta de veszélytelen"-kategória. A
fensőbbségnek mindig igaza van és neki ezt kell képviselnie és
érvényesítenie mindig, mindenütt, mindenáron.


Jelenetsor

1. Falu, távolban domboldal, a meredélyre felfutó, aprócska házak.
Nyári, verőfényes reggel. Az utcák néptelenek. Három férfi tűnik fel a
távolban, az utca végén. Erősödő zene, kicsit katonazene, kicsit
lakodalmas, kicsit klasszikus stílusban, amúgy "vidékiesen", nem túl
precíz kidolgozottsággal, de lelkesen, dinamikusan. Trombitások,
trombitaszó, egyre hangosabb fúvószene. Egymás mögött lépkednek, komoly,
elmélyült képpel merednek maguk elé. Amerre elhaladnak, sorra nyílnak ki
az ablakok, leselkedő szemek, bámész tekintetek követik útjukat.
Nyomukban az asszonyok kiállnak a kapukba, néznek utánuk, összesúgnak.
Vonulnak, végig a falun. (kb 2 perc)

2. Falugyűlés, az elöljáró beszél, dühösen, ingerülten. Kinyújtott
karral mutogat, hevesen gesztikulál. A hallgatóság feszülten figyel.
Egyre többen egyetértenek a szónokkal, összenézve, mind hangosabban
helyeselnek. A morajlás, az izgalom nőttön-nő. (kb 1 perc)

3. Az egyik sarokban - hangszerek nélkül - a három muzsikus. Közömbösen
merednek előre, a semmibe. Láthatóan nem vesznek tudomást a körülöttük
zajló eseményről, a gyűlés egyre harsányabb és indulatosabb hangneméről.
Akkor sem, amikor a hangulat már észlelhetően egyre jobban ellenük
fordul, amikor már egyre többen feléjük néznek, rájuk mutogatnak. (kb 1
perc)

4. A három muzsikus közeliben, amint játszanak ismét. A kiszolgált
katona, mellén kitüntetések, viseltes egyenruhában. Kicsit Örnagy
úr-figura, szegényesebb, töpörödöttebb, öregesebb kiadásban. A néhai
cirkuszi "profi" zenész, zilált lumpen-figura, ő van a legelhanyagoltabb
öltözékben, a legzüllöttebb képpel. A szemüveges művész, avitt
öltönyben, nyakkendővel. Hátán cédula: "Akadémiát végzett trombitás
művészhez illő munkát vállal disznótorban, temetésen, lakodalomban. Ne
bántsd a magyart!" Mindhárman egyek az átszellemült, lelkes, odaadó
arckifejezésben. Teljesen elmerülnek muzsikájukban. (kb 1 perc

5. Sürgő-forgó emberek. Beszélgető, izgatott csoportok a faluban.
Mutogatnak, egyik a mezőre, másik a házára, harmadik a gyerekére,
negyedik a beteg, ágyban fekvő öregemberre (apja?). Az előljáró lót-fut,
intézkedik. Távolról - láthatatlanul - a három zenész muzsikája
hallatszik. (kb 1 perc)

6. Nyári nap a mezőn. Dolgozó emberek a földeken. Hajladozó lányok,
asszonyok, homlokukat törölgető férfiak. Monotónia. Egyre erősödik a
zene. Távolban a falu szélén a három zenész ballag és fújják. Egymás
után mindenki abbahagyja a munkát. Arcok közeliben, amint a feszült,
fáradt vonások ellágyulnak. Néznek abba az irányba, amerről a hangok
jönnek. A nők arcán halovány, nagyon szeretetteljes mosoly-féle, mint
amikor kisgyermeket látnak meg. A zene egyre erősebb. Az arcok
összemosódnak, ezzel a kifejezéssel. A zene fokozatosan halkul. (kb 2
perc)

7. Gyermekek felnőttekkel. Iskolaudvar. Csivitelés. Mindegyik apróság
szülei kezét fogja, rángatja, mutogat, tölcsért formálva a tenyeréből
fújni, trombitálni próbál. Egy gyerek játéktrombitát hoz. Óriási ováció.
Körbefogják, majd szétszedik. Tovább ostromolják, húzzák-vonják
szüleiket, könyörögve magyaráznak az odaérkező tanároknak, a
játék-trombitát mutogatják egyre, könyörögnek, váltig "nyúzzák" a
felnőtteket (kb 2 perc)

8. Falu, távolban domboldal, a meredélyre felfutó, aprócska házak. Nyári
verőfényes reggel. Az utcák. (azonos az első jelenettel)


Egy jelenet snittekben


1. Kran - daruzás. A felhők, kamera lesvenk, daru süllyed
szemmagasságig, totálban látjuk a falut.
2. Second: nagylátószögű optika, alsó gépállás. Falurészletek. A kép
előterébe három emberi árnyék kerül.
3. Second: kisebb részlet a faluból, két házat látunk.
4. Közeli: egy ablak nyílik, megjelenik egy fej.
5. Fahrt: a három trombitás egymás takarásában, amint a házak előtt
mennek. A fahrt a házakkal párhuzamos. (egy trombitást látunk)
6-7-8. Közeliek: a háttérből.
9-10. A kamerához legközelebbi trombitás cserélődött. A fahrt
folytatódik. (a harmadik trombitás után)
11. Közeli: kapu, kilincs, postaláda.
12. Fahrt: a kamera kocsizik a trombitások előtt, majd megáll, a
trombitások is megállnak, zene abbamarad.


Rendezői koncepció

A film fekete-fehérben készülne, terjedelme semmi esetre sem lenne
10-12 percnél hosszabb. Döntő stíluselemnek az számítana, hogy szöveg
szempontjából "némafilm" lenne, hiszen csak zenei és hangeffektek
vannak, ezeket erősítené fel és "kontrasztosítaná" a képi világ, ami a
mindennapi élet közegét dokumentumszerűen mutatná, mintegy "kiugrasztva"
a költői groteszk elemeket. A figurák kicsit Tersánszky Józsi Jenő,
kicsit az Indul a bakterház alakjait idéznék, összhatásukban
kedves-esetlen toprongyosokat és tragikomikus szerencsétleneket
egyszerre felmutatva. A miliőt a viharvert szürkeség uralná, a képek
mellett legfőbb üzenetközvetítők az arcok, a mimika, a mozdulatok, a
néha széles gesztusokkal felmutatott emberi megnyilvánulások. A hangulat
keser-édes alapvetését a fekete-fehér színek mellett az "áldokumentatív"
beállítások szikársága illusztrálná. A tömegjeleneteknél sorra bevillanó
arcok, az erősebb, "harsányabb" gesztikuláció mintegy sorra felfokozná a
mozdulatlan, "könyörtelen" totálok, fixek szoborszerűségét. A
statikusság és a mozgás jelenetenkénti és jeleneteken belüli változásai
egyfajta zaklatottságot is sugallnának a látszólagos monotóniában,
azonban mindennek "ki kell simulnia" - ezt biztosítanák a különös
gonddal kiválasztandó karakterek, az arcok, az arckifejezések, a
"megkomponált" tömegjelenetek és az egyéni mozgások.