Az Eddie Murphy nevével fémjelzett I Spy című hollywoodi produkció magyarországi munkálatai a tervek szerint szeptember 9-12-e között kezdődnek. A világhírű komikus a forgatás első három hetében tartózkodik Magyarországon - nyilatkozta Andrew G. Vajna producer.

Jövő nyáron kerül a mozikba az I Spy című produkció, s a történet csaknem harmada Budapesten játszódik. Az akció-vígjáték főszerepében a hollywoodi komikust, Eddie Murphyt láthatja a közönség, aki szeptember elején érkezik Budapestre - mondta Vajna. A hatvanas évek Amerikájának egyik legsikeresebb televíziós akció-vígjáték sorozatából készülő nagyjátékfilm itthoni munkálatai szeptember 9-12. között kezdődnek: többek között a Budai Várban, a Vigadó téren, a Halászbástyán és a Gellért fürdőnél veszik fel a jeleneteket.
A Betty Thomas (Only you, Intim részek, Dr. Dolittle, 28 nap stb.) által vászonra álmodott történetben hazai színészek is feltűnnek, de még nem dőlt el, a magyar művészek közül kiket láthatunk a hollywoodi sztárok mellett.
Vajna kezdettől fogva ragaszkodott ahhoz, hogy a filmben Budapest valóban Magyarország fővárosaként jelenjen meg, ezért David Ronn és Jay Scherik forgatókönyvírók átalakították a történetet. - változat stúdió általi elfogadtatásában közreműködött a Magyar Filmbizottság Los Angeles-i irodáját vezető Návai Anikó is.
A producer szerint a film hatására sokan látogatnak majd Budapestre, hiszen a vásznon megelevenedik a főváros valódi hangulata, így a filmben bemuta tott ország felkeltheti azok érdeklődését is, akik eddig sosem vágytak ide. Vajna a film költségvetéséről nem kívánt szót ejteni.
Magyar Hírlap