A Bűnös város a Valami Amerika egyik főszereplőjének, Tamásnak (Pindroch Csaba) volt a dédelgetett filmterve. Testvéreivel mindent megtettek az első részben, hogy előteremsék rá a szükséges pénzt, így esnek a Szervét Tibor által alakított szélhámos hálójába, aki menő amerikai producernek hazudja magát. A második részből tudjuk, hogy a film végül elkészült, és nagy bukás lett. Alighanem az akkori korszakra jellemző, a nézők által elkerült művészfilmek paródiája volt a Bűnös város.

Nagyon régóta várja mindenki, azt gondolom, hogy egy borzasztó vicces forgatókönyv tudott összeállni” - árulta el Herendi a műsorban, hozzátéve, hogy a forgatókönyv kész és saját finanszírozásból fogja megvalósítani. A Valami Amerika 2-ben feltünő jelenetben Kovács Lajos látható, még zajlanak az egyeztetések, így még nem akarta elárulni a rendező a megvalósuló filmben kik fognak szerepelni.

 

A Filmhu érdeklődésére annyival egészítette ki az ATV-ben elmondottakat, hogy ez egy 20-25 perces rövidfilm lesz, és online mutatják majd be. A stílusa olyan lesz, amit a Valami Amerika vonatkozó részei sugallnak, így erre is rá lehet majd mondani, hogy paródia. "Így filmeztek ti" - fogalmazott sejtelmesen a rendező, miről szól majd a Bűnös város.

Herendi Gábor legújabb mozifilmje, a Magyar Mozgókép Fesztiválon nagy sikerrel debütált Toxikoma szeptember 2-tól lesz látható a mozikban.

forrás: ATV