Február 21-én, életének 78. évében elhunyt Föld Ottó, egyetemi docens, a Mafilm egykori vezérigazgatója.

Föld Ottó 1948-ban lépett be a Magyar Filmgyártó Vállalathoz, anyagkönyvelő-gyakornokként. Itt tanulta ki a forgatókönyvírói szakmát, végül vonzódása mégis a gyártásvezetői munka felé vitte. Olyan rendezők mellett látott munkához, mint Várkonyi Zoltán, Fábri Zoltán. 1962-ben kiépítették a viszonylag önálló stúdiórendszert, ekkor Földet a gyártási főosztály vezetésével bízták meg. Mikor beindult az I. stúdió, Makk Károly kifejezett kérésére - Bacsó Péter fődramaturg mellett -, főgyártásvezetőként dolgozhatott tovább. Saját bevallása szerint ez volt pályájának talán legszebb időszaka. Olyan filmeket produkáltak ekkor, mint a Szinbád, a Szerelem, A Tanú vagy a Pacsirta.

Nemsokkal ezután Földet a Filmművész Szövetség elnökségi tagjává választották, és e tisztségből következően - Ranódy Lászlóval közösen - felkérték az első pécsi filmszemle megszervezésére. Ekkor Aczél György kijátszásával valóban egy igazi nemzetközi fesztivált sikerült tető alá hozni .

1972-ben újabb fordulat következett Föld pályáján. Megszűnt az addigi stúdiórendszer, két külön álló gyártó vállalatot hoztak létre, és Földet a Mafilmon belül megbízták a Játékfilm főosztály vezetésével. A vezetésével hozták létre a színészi- és operatőri szekciót. E két szakmai szervezet révén azután indult el a pályán Koltai Lajos, Kende János, Zsombolyai János, Ragályi Elemér.

A játékfilmes támogatás csökkenése után Föld a Magyar Televízióhoz igazolt: az Irodalmi- és Drámai főosztályon, helyettes vezetői állást kapott. Mikor azonban a fiatal irodalmárt, Szabó B. Istvánt nevezték ki a filmfőigazgatás vezetőjének, Föld a szakma kérésére három évre elvállalta a helyettes filmfőigazgatói funkciót, és amint ez az idő lejárt, a rendezők arra kérték, legyen a filmgyár igazgatója önálló gyártó-igazgatóként. Föld szerint a Róna utca alkalmatlan volt a fejlesztésre, ezért indította el Fótot. Csakhamar ismét beindult a stúdiórendszer. Föld bevonta az Magyar Televíziót a Mafilmmel közös munkába. A Szabadság tériek ettől kezdve hosszú évekig stabilan ellátták a filmgyárat feladatokkal. Föld Ottó 1985-ben vonult nyugdíjba a Mafilm éléről. Nyugdíjas éveiben a Korda Sándor Filmproduceri Alapítvány elnöki teendőit látta el haláláig.

Föld Ottót a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Magyar Filmművészek Szövetsége, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Mafilm Rt. saját halottjának tekinti. Temetését várhatóan március 7-én 11:30-kor az Új Köztemetőben rendezik.