Jakab Csaba Csornán született, középiskoláit Algírban, egy francia nyelvű iskolában végezte. Édesapja Algériában dolgozott építészmérnökként, kiküldetésben, és azt szerette volna, ha fia is építész vagy közgazdász lesz: „Én viszont úgy éreztem: az egyetlen pálya, amelyben ki tudok teljesedni, amelyben azt csinálhatom, amit igazán szeretek, az a színészet" – nyilatkozta később a színész.  

1975–1979 között a Színház és Filmművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, a Vígszínházban gyakornokoskodott. 1978-ban játszott először tévében, a Nincs visszaút című tévéjátékban.  

Diplomás színészként először vidékre szerződött. 1979–1982 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1981-ben szerepelt először játékfilmben, Szurdi András A transzport című filmjében.  

Sokoldalú színész, bár főiskolás korában és kezdőként főleg hősszerepeket osztottak rá. Később karakterszerepek is megtalálták – drámai, zenés és prózai darabokban vígjátékokban egyaránt.  

1983-tól a Népszínház (Józsefvárosi Színház) és a Budapesti Kamaraszínház tagja volt 2000-ig. Játszott többek között a Pécsi Harmadik Színházban, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a budapesti József Attila Színházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban is.  

A hazai színészek közül ő az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronhang, leggyakrabban Chuck Norrisnak kölcsönözte hangját, 2500 szinkronmunka szerepel a neve mellett, Denzel Washington, Billy Bob Thornton, Jean-Claude Van, Dolph Lundgren, Giancarlo Esposito, Ted Danson, Andre Braugher is az ő hangján szólalt meg magyarul. 2007-2011-ig a Movies 24, 2013-2017-ig az AXN Black és 2017-2023-ig a Sony Movie Channel 2023 óta a Viasat Film csatorna hangja volt. 2023-tól az RTL több műsorában is szerepelt, mint konferanszié.

Forrás: Wikipedia