Lestár János rendező 1931. február 24-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1957-ben kapott rendezői diplomát. A Könyves Kálmán körúton akkor induló Budapest Filmstúdióhoz került asszisztensnek, ahol akkoriban indult meg a játékfilmgyártás a rövidfilmkészítés mellett. Közben rövidfilmek társrendezőjeként is bemutatkozott Raffay Annával (Busójárás, 1958), Kollányi Ágostonnal a Madárdal a kőrengetegben (1959). Első önálló, egy kiállítást bemutató Színek és képek című dokumentumfilmjével (1959) sikert aratott. 1963-ban a MAFILM Katonai Stúdiójához került, ahol igen sok katonai életet bemutató dokumentum- és játékfilmet készített, illetve katonai oktatófilmek létrehozásában közreműködött. Itt készített produkciói közül jó néhány moziforgalmazásban is bemutatásra került. 1974 és 1987 között a Magyar Híradó é s Dokumentum Stúdióban rendezett, majd az 1987-ben megalakult MOVI-ban, Fórum Stúdióban készítette filmjeit. Dokumentumfilmes munkái között jelentős helyet foglal el az Amerika. Nyugdíjas munkások életviteli nehézségeiről szól a Helyettük, értük.... A pusztavacsi béketalálkozó filmdokumentálása a Tolerancia. A Fórum Film Kordokumentumok '92 c. sorozat egyik szerzője.
Temetéséről később intézkednek.
A Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti.