Matolcsy György halálának hírét a Kecskemétfilm Facebook-oldala közölte. A bejegyzés szerint az egykori stúdióvezető agusztus 2-án hunyt el. Matolcsy Kecskeméten született 1930. május 9-én. 1952-ben jogi diplomát szerzett, 1954-ben a Számviteli Főiskolán végzett, miközben a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr-hallgatója is volt. Egyik alapítója a Magyar Szinkron- és Diafilmgyártó Vállalatnak (1951). Itt kerül kapcsolatba a HDF rajzfilmes csoportjával, velük létrehozta a Diafilmgyártóból átalakuló Pannónia Filmstúdiót (1957).

Oroszlánrésze volt a magyar animációs  újhullám elismertetésében. 1959-től 1995-ös nyugdíjazásáig a Pannónia Filmvállalaton belül működő animációs stúdió vezetője, több száz animációs film, sorozat producere. Egyik alapítója a stúdió leányvállalataként működő Kecskeméti Műtermnek, amely a rendszerváltás után a Kecskemétfilmmé alakult.  

A hatvanas évek végén elindította az animációs mozisorozatokat, az Iparművészeti Főiskola animációs kurzusát. Itt és a József Attila Tudományegyetemen tanított filmesztétikát. 1991-ben létrehozta a Pannon Animáció Alapítványt. Számos jelentős könyvet publikált az animáció témakörében. A hetvenes-nyolcvanas években a Nemzetközi Animációs Filmszövetség főtitkára volt. 2007-ben kapta meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál életműdíját.

Forrás: Hiros.hu / Filmarchívum.hu 
Portréfotó:  Jóború Adél/A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Facebook-oldala