2004-ben a rendezvény alapítói azt tűzték ki célul, hogy felhívják a figyelmet a magyar operatőrök közösségének legkiválóbb tagjaira. Azóta minden évben hagyományos díjátadó keretében választják ki a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hazai operatőröket, akik egyedülálló és gyönyörű képekkel hozzák közelebb a közönség szívéhez a filmművészetet. Idén a versenyre megkötések nélkül nevezhetnek a tavalyi évben bemutatott magyar filmek alkotói és gyártói. A szervezők az alábbi kategóriákban 2021. március 5-ig várják a jelentkezéseket:

1. Diákfilm
2. Dokumentumfilm
3. Természetfilm
4. Kisjátékfilm
5. TV film
6. Játékfilm

A Diákfilm kategória versenyzőinek idén is lehetősége lesz elnyerni Magyarország legértékesebb diákfilm díját, a Sparks Kft. - Panavision filmes kameracsomag különdíját, amit 2005-ben maga Zsigmond Vilmos alapított és támogatott élete végéig.

Novák Emil, a HSC Stábiskola igazgatója és Romwalter Béla, a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny alapítója a 2004-ben – Novák Emil által – alapított Aranyszem Fesztivált 2018-ban nevezték át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról. A rendezvény főtámogatói a Nemzeti Filmintézet, a Magyar Művészeti Akadémia és a Sparks Kft. Az esemény technikai támogatói pedig a Schwindl Kft. és a Two Men’s Show Lighting.

Nevezni a verseny oldalán lehet.

Forrás: Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Díj