A német főváros központjában, a Potsdamer Platz mellett álló Berlinale-palotában (Berlinale Palast) az Oscar-díjas Coen-testvérek Ave, Cézár című alkotásának nemzetközi premierjével elkezdődött csütörtök este a 66. Berlinalé. Az ötvenes évek Hollywoodjáról készült szatíra több világhírű szereplője is részt vett a gálán, köztük Tilda Swinton, Josh Brolin és George Clooney, aki feleségével, Amal Clooney-val érkezett a megnyitóra.

Michael Müller berlini kormányzó polgármester és Monika Grütters szövetségi kulturális államminiszter köszöntője után Dieter Kosslick fesztiváligazgató a nemzetközi zsűri elnökét, Meryl Streep amerikai színésznőt szólította a színpadra, aki hosszú karrierje során először vállalt zsűrizést. A háromszoros Oscar-díjas művész rendkívüli megtiszteltetésnek nevezte a feladatot. "Zsűrielnökként két szavazatom van, úgyhogy legyetek rendesek velem" - tette hozzá. Elmondása szerint ugyan fogalma sincs arról, hogy mi a feladata, de családanyaként szerzett már annyi vezetői tapasztalatot, hogy megbirkózzon a testület irányításával. A járatlanság előnyt jelenthet a zsűri többi tagjának, akik így "teljesen szabadok" - tette hozzá Meryl Streep.  A zsűri egy másik tagja, Nick James brit filmkritikus azt mondta, neki semmi mást nem kell tennie, mint eddig; filmeket néz meg és véleményt alkot róluk. Az egyetlen különbség, hogy a Berlinalén "csillogóbb környezetben" végzi munkáját.

Meryl Streep mellett egy másik világhírű filmszínész, a Gloden Globe-díjas brit Clive Owen is elfogadta a Berlinale szervezőinek felkérését, és a bemutatkozó tájékoztatón kiemelte, hogy a zsűrizés nagy felelősség, hiszen a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválján szerzett díj nagy ismertséget ad a kitüntetett alkotóknak és ajtókat nyithat meg előttük, a zsűri így nemcsak díjakat oszt, hanem "karriereket is beindít". A hétfős testületben két másik színész is dolgozik, az olasz Alba Rohrwacher és a német Lars Eidinger. Tagja továbbá Brigitte Lacombe francia fotóművész és Malgorzata Szumowska lengyel rendező, aki tavaly a Berlinalén elnyerte az Ezüst Medve-díjat a Body című alkotásáért.

A tíznapos fesztiválon 436 filmet mutatnak be. A relatív többség - mintegy 150 alkotás - német, vagy német közreműködéssel készült. Ugyanakkor a nagyjátékfilmes mezőnybe csak egy hazai filmet válogattak be, Zohra Nerrached fiatal német rendező diplomamunkáját, a 24 Wochen (24 hét) című drámát.

A legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvékért az idén 18 alkotás versenyez. További ötöt versenyen kívül mutatnak be a nagyjátékfilmes szekcióban, köztük a fesztivál nyitófilmjét. A 23 munka közül 19-nek a Berlinalén lesz a világpremierje. A szekcióba 21 országból válogattak be filmeket.

A fesztiválra két magyar alkotást hívtak meg, Bucsi Réka LOVE című animációs filmje a rövidfilmes versenyprogramban debütál, Fliegauf Bence Liliom ösvény című játékfilmjének világpremierjét pedig a Forum nevű szekcióban tartják, amelyben formabontó, kísérleti alkotásokat mutatnak be.

(forrás: MTI)